Buszokra, teherautókra csapott le a rendőrség - az eredmények elég súlyosak

A Tispol Truck & Bus európai szintű ellenőrzés keretében elsősorban a vezetési és pihenőidőt, valamint a veszélyes áruk szállításával összefüggő szabályok betartását vizsgálták. A rendőrök a július 22. és július 28. között az ellenőrzött járművek esetében 686 alkalommal állapítottak meg jogsértést.
K. Kiss Gergely, 2019. július 30. kedd, 22:33
Fotó: Police.hu

A hatóság az egyhetes akció során 2916 nehéz tehergépkocsit és 584 autóbuszt ellenőrzött.

Azonnali közlekedési korlátozást 2 nehéz tehergépkocsi esetében kellett elrendelni. Ebben a járműkategóriában vezetési és pihenőidővel kapcsolatos szabályszegések miatt 90 alkalommal, a jármű-, illetve rakománybiztonsággal kapcsolatban 96 esetben, míg az okmányokkal kapcsolatos jogsértések miatt 65 alkalommal kellett intézkedni.

A tehergépkocsi-vezetők ellenőrzése során hét esetben merült fel alkoholfogyasztás gyanúja, 61 alkalommal a jármű vezetője, illetve utasa nem használta a passzív biztonsági eszközt, illetve 127 jármű vezetője túllépte a megengedett legnagyobb sebességet.

Az autóbuszok ellenőrzése során 24 jármű vezetője nem tartotta be a megengedett legnagyobb sebességre vonatkozó szabályt.

A vezetési és pihenőidővel kapcsolatos szabályszegések miatt 10 esetben, jármű-, illetve rakománybiztonsággal kapcsolatban két alkalommal, az okmányokkal kapcsolatos jogsértések miatt három esetben kellett intézkedniük a rendőröknek.

HOZZÁSZÓLÁSOK