Ciprus lett a menekültválság új gócpontja

Egyre több menedékkérő érkezik Ciprusra, az ország kormánya már segítséget kért az Európai Uniótól, hogy elláthassák az érkezőket. Attól tartanak, belerokkannak a tömeges érkezésbe.
Szabó Dániel, 2018. szeptember 10. hétfő, 06:41
Fotó: AFP

Több mint 140 menekült érkezett szeptember 1-jétől 4-ig, amire a ciprusi kormány azt mondta, jelentős emelkedés az irregulási migrációban a szigeten általánosan tapasztalthoz képest. Ciprus ezért múlt szerdán az Európai Uniónak jelezt, hogy több segítségre van szüksége a migránsok kezeléséhez. Azt üzenték, segítség nélkül képtelenek lesznek megbirkózni a helyzettel, ha a menedékkérők beáramlása folytatódik - írja az Euronews.

A statisztikák szerint az EU legkeletibb államaként Ciprus több mint 4000 menedékkérelmet kapott 2018 első nyolc hónapjában, ami 55 százalékos növekedést jelent a tavalyi év hasonló időszakához képest. Ciprus mindössze 160 kilométerre fekszik a háború sújtotta Szíria partjától, de eddig elkerülte az a hatalmas emberáradat, amellyel Törökország és Görögország találkozott az elmúlt években.

2018-ban számos európai ország, például Olaszország és Görögország szigorúbb szabályozást vezetett be a bevándorlók befogadására. Vélhetően emiatt nőtt meg az érkezők száma Ciprus partjainál, az ország új lehetőséget jelent a bevándorlók számára az EU-ba való belépéshez.

"A Közel-Keletről érkező menekültek keresik a jobb, biztonságoss életkörülményeket, és attól a pillanattól kezdve, hogy nehezítettek a belépésen Görögországba Törökországon keresztül, különböző alternatív utakat keresnek, és Ciprus az egyike ezeknek az útvonalaknak. Ezért tapasztaljuk a jelenlegi megnövekedett terhelést"- mondta a helyzetről George N. Tzogopoulos, a Centre International de Formation Europeenne (CIFE) vezető kutatója és az EU ügyek szakértője.

Cipruson körülbelül 1 millió ember él, már több mint 15 000 menedékkérőt fogadtak be, miközben további mintegy 5000 menedékkérelmet dolgoznak fel éppen.

Az európai migrációs válság csúcspontján 2015-ben 1,3 millió szíriai menedékkérő érkezett Európába. Azonban az új menedékkérők száma azóta folyamatosan csökkent. Számítások szerint 2011-től több mint 5,6 millió ember menekült el Szíriából, míg több mint 6,6 millió szíriai hagyta el a lakóhelyét, de az országon belül maradt - közli ez Euronews az ENSZ Menekültügyi Hivatalaira hivatkozva.

A fotón egy Ciprusra érkező szír menekült kislány látható, forrása: Iakovos Hatzistavrou/AFP.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

na4, 2018.09.10 09:05

Hülyék. Ahelyett, hogy kivezényelnék a haditengerészetet, és elzavarnák a betolakodókat.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html