Családi csődvédelem: megvan, kikkel kezdik

Jelentős az érdeklődés a családi csődvédelem iránt - mondta Rétvári Bence, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke az MTI-nek. Kiemelte: azoknak kell elsők között, október végéig benyújtani a kérelmet, akik forintosított devizahitellel rendelkeznek. Az első eljárás Csongrád megyében volt.
MTI, 2015. szeptember 10. csütörtök, 07:53
Fotó: Reuters

A kormánypárti politikus tájékoztatása szerint az első öt napban mintegy ötezer kattintást regisztráltak a csodvedelem.gov.hu oldalon, ebben vannak visszatérő és új érdeklődők is, az új érdeklődők aránya a fenti szám kétharmada. A dokumentum tényleges beadásról a főhitelezőktől kapott információ alapján lehet majd beszámolni - jelezte. A területi családi csődvédelmi szolgálatoknál is folyamatos az érdeklődés - személyesen és telefonon is több százan érdeklődtek.

Hozzátette: a kitöltendő nyomtatványok ugyan elsőre nagyon vaskosnak tűnnek, de mivel csak az érintettre vonatkozó részeket kell kitölteni benne, ezért gyorsan lehet haladni. Például a jövedelmi jogcímek lehetősége a kérelmen közel ötven, de általában mindenkinek csak egy-két forrásból van jövedelme, elég azokat a részeket kitölteni - mondta a kormánypárti politikus, aki javasolta, mindenki minél előbb keresse meg főhitelezőjét, hogy az eljárás elindulhasson.

Kitért arra is: azoknak kell elsők között, október végéig benyújtani a kérelmet, akik forintosított devizahitellel rendelkeznek. Az első családi csődvédelmi eljárás Csongrád megyében indult.

Összesen száz kormánytisztviselőt képeztek ki, belőlük kerülnek ki a családi vagyonfelügyelők. A képzéseket az Igazságügyi Minisztérium és az Igazságügyi Hivatal közös szervezésében, a kormányhivatalokat felügyelő Miniszterelnökséggel együttműködve szervezték. A képzés egyhetes turnusokban zajlott Budapesten és más városokban augusztus 10-e és szeptember elsejére között. Ismertetése szerint a képzés alapvetően az új törvény részletes magyarázatára és a hozzá szervesen kapcsolódó polgári jogi, pénzügyi jogi, banküzemtani környezet alapos bemutatására koncentrált. A képzésben egy nap az úgynevezett technikai ismeretek elsajátítást szolgálta, a családi vagyonfelügyelők által kezelt eljárási folyamatok részletes megismertetését, bemutatta a közhiteles nyilvántartásként működő ARE (Adósságrendezési Nyilvántartás) működését, és a vagyonfelügyelők munkáját segítő elektronikus ügykezelői rendszer legfontosabb elemeit.

Az Igazságügyi Minisztérium és az Igazságügyi Hivatal már tervezi az újabb képzést is, ez október végén, november elején lehet. Itt nemcsak a vagyonfelügyelők tárgyi tudását kívánják tovább növelni, hanem olyan személyiségfejlesztő oktatásban is részt fognak venni, amely a kapcsolatteremtő, konszenzusépítő képességeket javítja, és mediátori ismeretekkel is ellátja a részt vevőket. A vagyonfelügyelők folyamatos továbbképzését pedig az Igazságügyi Hivatal szervezeti egységeként működő Igazságügyi Jogakadémia fogja a jövőben ellátni - közölte Rétvári Bence.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

kibe, 2015.09.10 09:02

Az a gond, hogy megoldani ez sem fogja a problémák caskos részét, időhúzásnak jó, de azt meg tudjuk, hogy nem akarásnak nyögés, majd szarás a vége........Átgondoltan és főként a jövedelmünkhöz/vagyonunkhoz arányosan kell/szabad hitelt felvenni........ennyi
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

hunorti, 2015.09.10 08:58

..ideje ,25 éves késés !!...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html