Csúszik a digitális átállás - elfogadták a médiatörvényt

Elfogadták a médiatörvényt; a törvényjavaslat kétharmados többséget igénylő részét 256 igen szavazattal, 87 nem ellenében fogadta el a parlament. Több módosítás között a digitális átállást elhalasztották három évvel.
NAPI, 2010. december 21. kedd, 10:05
Fotó:

Minden médiumra, így a lapokra, hírportálokra és internetes újságokra is kiterjed az új médiatörvény hatálya.

Az Országgyűlés keddre virradó hajnalban a kormánypárti képviselők szavazataival fogadta el a három fideszes képviselő által benyújtott, a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló indítványt, amely a többi között szabályozza a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság jogköreit, meghatározza a médiapiaci szereplők jogait és kötelességeit, illetve rendelkezik a rájuk kiróható szankciókról is.

A törvényjavaslat kétharmados többséget igénylő részét 256 igen szavazattal, 87 nem ellenében fogadta el a parlament.

Az MTI tudósítása szerint a név szerinti szavazás kezdetén az LMP képviselői tiltakozásul leragasztották a szájukat, a párt két képviselője, Szabó Rebeka és Schering Gábor pedig "A magyar sajtószabadság élt 21 évet" feliratú transzparenst mutatott fel. A szocialista Szanyi Tibor a szavazáskor egy szájkosarat emelt fel.

A törvényjavaslat kétharmados többséget igénylő részét 256 igen szavazattal, 87 nem ellenében fogadta el a parlament, míg az egyszerű többséget igénylő részeket 248 kormánypárti politikus támogatta, 35 képviselő (a Jobbik és az LMP frakciójának jelenlévő tagjai, valamint négy MSZP-s képviselő) nemmel voksolt, 16 szocialista képviselő tartózkodott.

A médiatörvény január elsején lép hatályba; ám a digitális átállást elhalasztották három évvel - számolt be az Index.hu. Az Európai Unió nyomására 2011-re időzített digitális átállás végső határidejét így 2014-re tolták, feltéve, ha a lakosság 94 százaléka számára nem válik elérhetővé jövő év végéig az új digitális rendszer.

Az utolsó pillanatig úgy tűnt, hogy mégis benne marad a törvényben az a paragrafus, amely értelmében a médiatanács által kiszabott bírságot mindenképpen be kell fizetnie a megbírságolt orgánumnak, még akkor is, ha bíróságon támadja meg a döntést.

A Rogán Antal, Cser-Palkovics András és Menczer Erzsébet által benyújtott médiatörvény ezen passzusát december elején módosította L. Simon László és Pálffy István egy javaslattal, de a zárószavazás előtt a fideszes Balsai István az alkotmányügyi bizottság elnökeként módosítani akarta a módosítást, hogy mégse legyen halasztó hatálya a bírósági tárgyalásnak. Meglepő módon ezt a módosítást azonban a Fidesz nem támogatta, sőt maga Balsai is a saját módosító indítványa ellen szavazott.

HOZZÁSZÓLÁSOK