Pénzeső hull Debrecenre

A magyar kormány 2030-ig mintegy 700-800 milliárd forint forrást biztosít debreceni fejlesztésekre - idézi Palkovics László innovációs és technológiai minisztert az MTI.
Szepesi Anita, 2019. február 8. péntek, 23:19
Fotó: Shutterstock

Palkovics László a Debreceni Egyetemen (DE) rendezett üzleti-befektetői fórumon elmondta: a Debrecen 2030 - A Kárpát-medence észak-keleti régiójának központja című projekt keretében 427 milliárd forint forráshoz jut a város a régió népességmegtartó erejének és versenyképességének növelésére, de a további - például egyetemi - fejlesztésekkel összesen csaknem 800 milliárd forintot fordíthatnak beruházásokra központi forrásból.

A Debrecen 2030 projektből kiemelte a gazdasági kapcsolatok élénkítését, a közlekedésfejlesztést - nevesítve az autópálya-, illetve vasúti összeköttetést Nagyváraddal, és a debreceni repülőtér "komoly nemzetközi" légikikötővé bővítését -, az oktatás terén pedig a debreceni nemzetközi iskola és a német iskola kialakítását, valamint a román és az ukrán nyelvű oktatás megteremtését.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK