Devizahiteles perek: fordulat közeleg?

A tájékoztatás akkor megfelelő, ha kitűnik belőle, hogy a fogyasztóra hátrányos árfolyamváltozásnak nincs felső határa - írta le a Kúria devizahiteles érvénytelenségi perek jogalkalmazási kérdéseinek vizsgálatára felállított konzultációs testület döntését ismertetve. Sorra vették azokat a tipikus eseteket is, amikor az adóssal alighanem felvételkori árfolyamon kell elszámolni - számolt be az Azénpénzem.hu.
Domokos László, 2019. április 11. csütörtök, 16:03
Fotó: Getty Images

A devizahiteles érvénytelenségi perek jogalkalmazási kérdéseinek vizsgálatára felállított konzultációs testület megvitatta azt a vitaanyagot, amely a Kúria által több mint 140 ügy vizsgálata alapján készült az árfolyamkockázatot a fogyasztóra terhelő szerződési kikötések tisztességtelenségével kapcsolatos országos bírói gyakorlatról. A Kúria erről kiadott tájékoztatásából kiderült, hogy olyan megállapításokat fogadtak el, amelyek ismét reményt adhatnak néhány mai napig kínlódó adósnak - írta a portál.

A testület szerint az árfolyamkockázat viselésével kapcsolatos tájékoztatás elmaradása vagy nem megfelelő volta esetén tisztességtelen ("nem világos, nem érthető"), és így érvénytelen a szerződésnek az a rendelkezése, amely az árfolyamkockázatot az adósra terheli. Mivel pedig ez a főszolgáltatás körébe tartozó szerződési rendelkezés, ennek érvénytelensége az egész szerződés érvénytelenségét eredményezi.

A Kúrián úgy látják, hogy a "tájékoztatás akkor megfelelő, ha abból kitűnik, hogy a fogyasztóra hátrányos árfolyamváltozásnak nincs felső határa, vagyis a törlesztő részlet akár jelentősen is megemelkedhet, valamint ha abból az is kitűnik, hogy az árfolyamváltozás lehetősége valós, az a hitel futamideje alatt is bekövetkezhet".

Fontos az is, hogy a testület szerint a bíróságoknak nem szabad a fogyasztóval szemben túlzottan magas elvárásokat érvényesíteni, figyelemmel kell lenni arra, hogy a felek között "információs egyensúlyhiány" áll fenn. A fogyasztótól elvárható, hogy a szerződést aláírás előtt alaposan áttanulmányozza, és ha valamely rendelkezése nem érthető a számára, azzal kapcsolatban tájékoztatást kérjen. Ugyanakkor nem értékelhető a fogyasztó terhére, ha ezt azért nem tette meg, mert a szöveg bonyolultsága folytán nem ismerhette fel az egyes rendelkezések összefüggéseit, jelentőségüket, vagyis azt a körülményt, hogy további tájékoztatásra lenne szüksége.

Ezzel együtt az ügyeket továbbra is egyedileg kezelik, a döntés a bírák kezében van. A Kúria külön hangsúlyozta is, hogy a bíróságok számára jogegységi határozattal további kötelező iránymutatás általános jelleggel nem adható. A konzultációs testület a továbbiakban azt a kérdést vizsgálja, hogy az árfolyamkockázatra vonatkozó kikötések érvénytelensége milyen jogkövetkezményekkel jár, és annak alapján a felek közötti elszámolás milyen elvek szerint történik - írta az Azénpénzem.hu.

HOZZÁSZÓLÁSOK