Devizahitelek: reagált a Bankszövetség a parlamenti döntésre

A bankszektor a parlament mai döntését a jogszabályoknak megfelelően, további komoly terheket vállalva hajtja végre - áll a Bankszövetség közleményében, amelyben azt is hozzáteszik, hogy a szakmai szervezet folytatja a civil szervezetekkel, szakértőkkel és társadalmi vezetőkkel a konzultációkat.
Napi.hu, 2013. november 5. kedd, 16:57

Az árfolyamgát egy komplex probléma részletesen, szakmailag kidolgozott megoldása, amely iránt mind a kormányzat, mind a jegybank, mind a bankszektor egyaránt elkötelezett, komoly munkát fektetve bele. A devizahitelek kezelésében az árfolyamgát eddig több mint 170 ezer családnak hozott segítséget.

A közel két éve stabilan működő megoldás összhangban van azzal az alapgondolattal is, hogy a tehervállalás a devizahitelezésben érintett három fő szereplő - adósok, állam és a bankok - közös felelősségvállalására épüljön. A bankszektor a parlament mai döntését a jogszabályoknak megfelelően, további komoly terheket vállalva hajtja végre.

A Magyar Bankszövetség folytatja a civil szervezetekkel, szakértőkkel és társadalmi vezetőkkel a konzultációkat, hogy összegezze az eddigi észrevételeket, tapasztalatokat, valamint a szociális, jogi és közgazdasági hatásokat.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Blama, 2013.11.06 08:08

Ha én bank lennék, valahogy nem kénék az állami garanciából.

Annyira biztos az, mint hogy a holnapi nap 25 órából áll.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Looksha, 2013.11.06 07:23

@halacska39: Arra utaltam volna, hogy a bankok bőven behozzák máshol a veszteségeiket és egyre brutálisabb költségeket terhelnek az ügyfelekre. A tökfözeléke nem tudom, miképp jön ide.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

halacska39, 2013.11.05 22:43

@Looksha: Én meg ebédre tökfőzeléket ettem.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Looksha, 2013.11.05 22:21

Mielőtt nagyon sajnálnám őket. A céges bankszámlám (kicsi, egyszemélyes cég) múlt havi költségei: 17,-Ft 57,- fillér tranzakciós illeték, 5856,-Ft Banki jutalék. A számok magukért beszélnek.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

newyork12, 2013.11.05 17:23

A bankok fogjak meg enekelni Kazal Laszlo notajat "Lesz maga just is az enyem, az enyem, az enyem".
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html