Emberi hiba okozhatta a dunai hajóbalesetet

A legutóbb 65 évvel ezelőtt volt olyan súlyos hajós baleset Magyarországon, mint amilyen szerda este történt a Margit híd közelében - mondta Horváth Imre, a Magyar Hajózási Országos Szövetség főtitkára csütörtök reggel az MTI-nek. A baleset körülményei alapján egyértelműnek tartja, hogy emberi hiba állhatott a háttérben.
Szabó Dániel, 2019. május 30. csütörtök, 08:31
Fotó: MTI Fotó / Máthé Zoltán

A Hableány nevű hajó csütörtök este 9 és negyed 10 között ütközött egy nagyobb hajóval, a baleset után elsüllyedt. Roncsait a Margit híd lábánál találták meg. A fedélzetén 35, főleg távol-keleti turista utazott továbbá a kéttagú legénység. Hét ember épségben van, egyiküket viszont újra kellett éleszteni a balesetet követően. Hét ember holttestét találták meg reggelig. Jelenleg 21 embert keresnek még.

Horváth Imre, a Magyar Hajózási Országos Szövetség főtitkára elmondta, 65 évvel ezelőtt - 1954. màjus 30-án - a Balatonon borult fel a Pajtás hajó, s akkor is többen meghaltak. Ugyanakkor a mostanihoz hasonló, de csak sérüléssel járó baleset már történt pontosan ugyanott, mint szerdán: egy sétahajó és egy szállodahajó ütközött össze másfél évvel ezelőtt.

Bár még hivatalosan nem tudni, mi vezetett a baleset bekövetkezéséhez, a szakember úgy véli, egyértelműen emberi hiba állhatott a szerda esti baleset hátterében, hiszen ezek a hajók fel vannak szerelve műholdas helymeghatározóval, így négy méteres pontossággal meg tudják határozni a saját és a többi hajó helyzetét, illetve mozgását.

Mivel szerda este nem voltak annyira rossz látási viszonyok, akár szemmel is követni lehetett volna a másik hajó mozgását - tette hozzá.

A baleset körülményeiről Horváth Imre azt közölte, komoly sérülést szenvedhetett a kishajó, mivel nagyon gyorsan süllyedt el, feltehetően nagy sebességgel ment neki a szállódahajó.

Egy akkora vízi jármű, mint a szállodahajó 12-15 kilométer per órával tud menni, és mintegy 1000 tonnát nyom - tette hozzá.

A baleset körülményeit minden részletre kiterjedően tisztázni tudják majd - mondta Horváth Imre -, hiszen a hajók mozgását egy "külső feketedoboz" rögzíti. Ez azt jelenti, hogy a közlekedési adatokat folyamatosan rávetítik egy térképre, de rögzítik a rádióforgalmat is, s így követnek minden hajót.

A főtitkár hangsúlyozta, a magyarországi előírások szigorúan szabályozzák a hajóforgalmat, de a fővárosi szakasz még éjszaka is nagyon telített, átlagosan mintegy 70 hajó közlekedik ilyenkor is. Ugyanakkor a hajózás biztonságosnak mondható, hiszen csak ritkán vannak balesetek, s olyan súlyosak, mint a szerda esti, még ritkábban.

A mentésben több mint kétszázan vettek részt eddig. De a munkálatokat az árvízhez közeli helyzet és a rossz időjárási körülmények is nehezítik.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Sajatnevemben, 2019.05.30 09:26

Őszinte részvétem, és nagyon sajnálom hogy a nyaralás ilyen tragédiába fulladt. ! Kedves napi.hu, segitsetek, ezt a szöveget hogy értelmezzem? "A fedélzetén 35, főleg távol-keleti turista utazott továbbá a kéttagú legénység. Tizennégy ember épségben van, egyet újra kellett éleszteni a balesetet követően. Hetet kórházba kellett szállítani könnyebb sérülésekkel, őket három különböző budapesti kórházba vitték. Jelenleg 21 embert keresnek még. Hét ember holttestét már megtalálták."
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html