Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója kedden, az ATV Csatt című műsorában bejelentette: ismét a parlament elé viszik az egészségügyi törvényt. Minden szakmai részletben, a vezényléstől kezdve a magánpraxis és kórházi munka összehangolásán át lesz megállapodás. Az ezek alapján átdolgozott törvényjavaslat pedig visszakerül az országgyűléshez.

Minden orvos biztos lehet abban, hogy őket az egész változás csak pozitívan fogja érinteni - bizonygatta a Fidesz kommunikációs igazgatója, aki szerint jelenleg is zajlanak a tárgyalások a részletszabályozásokat illetően és meg is fognak egyezni.

Hollik szavaival ellentétben, a törvény megszavazása, 2020. október 6-a óta a MOK többszöri kérése ellenére a törvénnyel kapcsolatban semmilyen egyeztetés nem történt - derül ki a MOK honlapjára kikerült, Kincses Gyula elnök által írt levélből.

A MOK elnöke a levélben ismét hangsúlyozza, továbbra is szükségesnek tartják a készülő normaszövegek megismerését és a véleményezés lehetőségét.