Egy szegedi bírót 12 év börtönre ítéltek

Tizenkét év börtönre súlyosította N. Norbert Barna volt szegedi törvényszéki bíró vesztegetés miatt első fokon kiszabott 10 év börtönbüntetését csütörtökön kihirdetett jogerős ítéletében a Debreceni Ítélőtábla. Az ügyvéd barátja vallott a bíró ellen, az ügyvéd megúszta a büntetést.
Inforádió, MTI, 2015. október 15. csütörtök, 14:46
Fotó: Napi.hu

A Szegedi Törvényszék bírói tisztségéből 2012 januárjában felfüggesztett tanácselnökét a táblabíróság 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, és véglegesen eltiltotta az egyetemi jogi diplomához kötött foglakozástól. Egyebekben helybenhagyta a Debreceni Törvényszék 1,5 millió forint pénzbüntetésre és 3,3 millió forint vagyonelkobzásra vonatkozó ítéletét.

Az ítélőtábla indoklása szerint a modern társadalmak alkotmányos alapértéke a független igazságszolgáltatás, amelynek azt kell képviselnie, hogy a csúcsán elhelyezkedő bíró a döntésének meghozatalakor mindenféle külső ráhatástól mentesen jár el. A hivatali vesztegetés körében nincs annál nagyobb bűn, mint amikor egy bíró adja el a döntését.

Az ilyen cselekmény képes alapjaiban megrengetni az alkotmányos alapelvekbe, a többi között a törvény előtti egyenlőségbe vetett hitet. A bíróság szükségesnek látta a vádlottat véglegesen eltiltani a foglalkozásától is, hiszen ki lenne méltatlanabb erre, mint az a bíró, akit megvesztegettek - indokolta a döntést Ficsór Gabriella tanácsvezető bíró.

A vádirati tényállás szerint N. Norbert Barna 2009-2011-ben nyolc esetben hozott kedvezőbb ítéletet ügyvéd barátja ajánlatát elfogadva annak védencei ügyében, 300-500 ezer forintnyi juttatás fejében. Az ügyvéd szintén részesült a pénzből: a gyanúsítottak, vádlottak hozzátartozóitól kapott összeget megfelezték.

N. Norbert Barna a Csongrád Megyei Bíróság - ma Szegedi Törvényszék - csoportvezető bírájaként, tanácselnökeként például házi őrizetre vagy lakhelyelhagyási tilalomra változtatta másodfokon az előzetes letartóztatást; a végrehajtandó szabadságvesztést felfüggesztettre, a felfüggesztett szabadságvesztést pénzbüntetésre mérsékelte. Egy másik ügyben ítélkezési szünetben "szembeötlő sietséggel" hatályon kívül helyezett egy első fokú ítéletet és a bíróságot új eljárásra kötelezte.

A bíróság szerint egyértelműen bebizonyosodott az is, hogy az elsőrendű vádlott tanácselnökként önállóan szövegezett meg határozatokat, az előadó bíróval konzultált ugyan, de a tanács harmadik bírája csak aláírásával látta el a végzéseket. Az indoklásban elhangzott: ez a magatartás a határidők betartása érdekében gyakorlat volt a Csongrád Megyei Bíróságon, ezt az ügyben meghallgatott bírósági dolgozók tanúvallomásai is megerősítették.

A közokirat-hamisítás bűncselekményként így nem állta meg a helyét, a gyakorlatot követő bírák legfeljebb fegyelmi vétséget követtek el.

Az ügy másodrendű, szintén bíró vádlottját ezért már első fokon felmentette a bíróság, a döntést helybenhagyta az ítélőtábla.

Az első fokú bíróság tisztázta az ügyben érintett ügyvéd szerepét, aki annak ellenére, hogy ő "hajtotta fel" az ügyfeleket, csak tanúként szerepelt a bírósági eljárásban. A törvények értelmében korlátlanul enyhíthető annak a büntetése, aki korrupciós ügyek feltárásában közreműködik. Az ügyvéd még a nyomozati szakban ennek alapján lett gyanúsítottból tanú, együttműködésére való tekintettel ugyanis megszüntették vele szemben az eljárást.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Bulemia, 2015.10.15 16:20

@Pluralista:

...és a nem fogta át a tudata a milliós bevételének szerepeltetését?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bulemia, 2015.10.15 16:19

@kibe:
Erre nem lesz lehetőség, bár perújítást talán be lehet majd nyújtani.

Viszont hatalmas kártérítési igényeket lehet érvényesíteni az állam ellen.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Pluralista, 2015.10.15 16:19

És a Sztojkáékat és más gyilkosokat kimosdató férgek, vagy az AB korrupt patkányai mennyit fognak kapni, ha itt jogállam lesz?

A "beleszaladt a késbe" meddig lesz tényállás, hungarikumként, egyedül a világon?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

kibe, 2015.10.15 15:56

Igen egyet értek, továbbá nem csak ez a megoldás, hanem meg kell nézni az Ő általa hozott összes ítélet helytállóságát.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bulemia, 2015.10.15 15:02

Tudok még egy-két bírót....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html