Egyre közelebb az egységes mobilfizetés

A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. a következő hetekben írja ki a szükséges fejlesztésekkel kapcsolatos közbeszerzési eljárásokat. Továbbra is idei indulással számolnak.
NAPI, 2013. április 24. szerda, 12:42
Fotó: Napi.hu

A Nemzeti mobilfizetési rendszer (NMR) megvalósításának elsődleges célja, hogy Magyarországon a lakosság könnyen, kényelmesen és biztonságosan vehessen igénybe közszolgáltatásokat mobilfizetéssel. A rendszer az első fejlesztési szakaszban, 2013 és 2015 között a közlekedéshez kapcsolódó valamennyi közszolgáltatást - azaz a közterületi parkolást, az autópálya-használatot, a városi és helyközi közösségi, valamint a vasúti közlekedést - elérhetővé teszi mobilfizetéssel - derül ki Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter Tóth József MSZP-s országgyűlési képviselő írásos kérdésére adott írásos válaszából. Ezzel Magyarországon megvalósul egy, a fogyasztási szokásoknak megfelelően kialakított, komplex rendszer, amely minden érintett szereplő, igy a parkolási társaságok számára is optimalizálja a mobilfizetés alkalmazását, és hozzájárul bevételeik növeléséhez.

A közterületi parkolás 2010 óta közszolgáltatás, tehát azóta a parkolási társaságok közszolgáltatók, akiknek a közszolgáltatásokkal szemben támasztott törvényi követelményeknek eleget téve kell ellátniuk feladataikat. Ilyen követelmény egyebek mellett a különféle beszállitók és alvállalkozók közbeszerzési eljárás keretében történő kiválasztása. A parkolási társaságok a jelenleg mobilparkolási szolgáltatást nyújtó partnereiket túlnyomórészt még a 2010-es változásokat megelőzően, a közbeszerzési eljárás mellőzésével választották ki, ezért a jelenleg fennálló szerződések jelentős többsége nem tesz eleget a parkolással kapcsolatos törvényi előírásoknak - állapította meg a tárcavezető.

Hamarosan indulnak a közbeszerzések

A rendszer idei indítása a parkolási társaságok számára lehetőséget nyújt arra, hogy a hatályos törvényeknek megfelelően biztosítsák az általuk kezelt közterületeken a mobilparkolást azáltal, hogy közvetlenül a Nemzeti Mobilfizetési (NM) Zrt.-vel kötnek közszolgáltatási szerződést. A cég a következő hetekben írja ki a szükséges fejlesztésekkel kapcsolatos közbeszerzési eljárásokat. A kiírás pillanatától ezek az információk nyilvánosak lesznek - írta Némethné. A parkolási társaságok által az NM Zrt.-nek fizetendő 10 százalékos továbbértékesítési díj az önkormányzatokra nem ró újabb terhet, hanem az NMR alkalmazása révén segít abban, hogy növeljék a közlekedéshez kapcsolódó közszolgáltatásokat ellátó társaságaik árbevételét - véli a miniszter, aki arra is kitért, hogy nem tervezik a meglévő jogszabály módosítását.

A rendszer ősszel indul, a felhasználók a matrica megvásárlásakor vagy a parkolási díj fizetésekor nem érzékelnek különbséget a jelenlegiekhez képest, a "mögöttes " platform lesz egységes - ígérte március végén Börzsei Tibor, a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. vezérigazgatója.

HOZZÁSZÓLÁSOK