Egyre több elbocsátást jelentenek be Magyarországon

Sokan jelentkeznek be a munkaügyi központokba, így valószínűleg a KSH is romló adatokat közöl majd tavaly decemberről 2013. január 29-én. Minden megyében romlott a helyzet a tavalyi utolsó hónapban.
Domokos László, 2013. január 17. csütörtök, 07:46
Fotó: Napi.hu

A tavaly novemberi romlás után 2012. decemberben még jobban romlott a munkaügyi helyzet Magyarországon: a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) friss számbavétele szerint az előző havi 2,5 százalék után újabb 6,2 százalékkal (33,2 ezerrel), 569 ezerre nőtt a regisztrált álláskeresők létszáma, ráadásul ez már 3,1 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. (Tavaly októberben az év/év mutató még mínusz 1,5 százaléknál járt.)

A helyzet decemberi romlása felülmúlta az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézete (GVI) által előzőleg becsültet is. A kutatók január 14-én publikált modellszámítása szerint ugyanis a regisztrált álláskeresők száma novemberhez képest 21-24 ezer fővel nőhetett.

Főleg támogatott állások vannak

Mindez úgy következett be, hogy nőtt a szabad álláshelyek száma. Decemberben ugyanis több mint hatezer cég összesen 30 ezer fős új munkaerőigényt jelentett be a foglalkoztatási szolgálathoz. Ez a létszám az előző hónaphoz képest 28 százalékos növekedés, az előző évihez képest viszont 11 százalékos csökkenés. Ezek 72,5 százaléka (21,3 ezer) valamilyen módon támogatott munkaerőigény volt. Az NFSZ összesítése szerint a hónapban 55,8 ezer üres állás állt rendelkezésre a közvetítéshez, amelyek közül december 31-én 26,9 ezer maradt betöltetlen.

A tavalyi utolsó hónapban az újonnan bejelentett nem támogatott álláshelyek száma 8 ezer volt, amely novemberhez képest 6 százalékos, az egy évvel korábbihoz képest 13 százalékos visszaesést jelent. A csökkenésben szerepet játszott, hogy év végével egyre kevesebb a szezonális ágazatokban kínált munkalehetőségek száma. Az új munkaerőigény negyede (1,9 ezer) a fővárosban volt. A legtöbb állásbejelentés továbbra is a feldolgozóiparból, a kereskedelemből, valamint az adminisztratív és szolgáltatást támogatás tevékenységekből érkezett.

Minden megyében romlott a helyzet

A legtöbben továbbra is Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében keresnek állást. A hónapban minden megyében nőtt a létszám; az országos átlag feletti mértékben 11 megyében. A relatív változás Vasban volt a legnagyobb (+13,6 százalék), míg az abszolút változás alapján Borsod-Abaúj-Zemplén 4,3 ezer fővel került az élre. Az utóbbi egy évben országszerte csupán két megyében csökkent a regisztrált munkát keresők létszáma (Baranyában 0,7 és Békésben 4,2 százalékkal). A többi megyében 0,1 és 10 százalék közötti emelkedés következett be. A 0,1 százalékos gyarapodás Borsod-Abaúj-Zemplénben, a 10 százalékos pedig Komárom-Esztergomban történt.

Munkaügyi adatok (ezer fő)
Megye/régió2012. decemberEgyhavi változásEgyéves változás
Közép-Magyarország89,11,73,5
Budapest48,10,43,1
Pest41,01,30,4
Közép-Dunántúl53,24,62,3
Fejér21,81,90,6
Komárom-Esztergom14,21,21,3
Veszprém17,21,40,4
Nyugat-Dunántúl36,53,52,0
Győr-Moson-Sopron11,51,20,5
Vas8,71,00,4
Zala16,31,21,1
Dél-Dunántúl68,94,02,1
Baranya28,61,5-0,2
Somogy25,71,41,4
Tolna14,71,10,9
Észak-Magyarország107,05,91,6
Borsod-Abaúj-Zemplén66,24,30,1
Heves20,80,90,2
Nógrád20,10,71,3
Észak-Alföld134,98,13,8
Hajdú-Bihar46,22,01,6
Jász-Nagykun-Szolnok29,32,40,1
Szabolcs-Szatmár-Bereg59,33,82,1
Dél-Alföld79,65,41,6
Bács-Kiskun33,53,31,4
Békés24,61,1-1,2
Csongrád21,51,11,3

Forrás: NFSZ

A nyilvántartásba belépő álláskeresők száma 88,7 ezer volt, ez jóval, 35 százalékkal nagyobb a novemberinél, míg az első alkalommal belépők száma csak 3,7 százalékkal nőtt. Az előző évhez képest már mindkét csoportban emelkedés következett be. A tartósan (egy éven túl) regisztrált álláskeresők számában továbbra is emelkedik (most 4 százalékkal), így a decemberi zárólétszámuk 162 ezer fő volt, ezzel arányuk a teljes álláskeresőkön belül 28,5 százalék, ez egy év alatt 5,6 százalékponttal lett magasabb.

Tavaly decemberben az 569,3 ezer álláskeresőből 67,4 ezer kapott álláskeresési járadékot vagy álláskeresési segélyt, 200,3 ezer foglalkoztatást helyettesítő támogatást, míg 301,6 ezer nem kapott pénzbeli támogatást. A hónapban az álláskeresési ellátásban részesülők száma 20,9, a szociális támogatásban részesülőké 6,3, az ellátás nélküli álláskeresőké 3,3 százalékkal emelkedett. A tavalyihoz képest továbbra is szignifikánsan csökkent az álláskeresési ellátásra (-36,1 százalék) jogosultak száma, míg az ellátatlanoké (+18,4 százalék) és a szociális jellegű ellátásra jogosultaké (+4,3 százalék) nőtt.

A KSH számai is romolhatnak

Így minden bizonnyal tovább nő a KSH által - más módszertan szerint  - mért munkanélküliségi ráta, a decemberi adatokat 2013. január 29-én publikálják. Az ősz és a szezonalitás, valamint a közmunkák kifutása ugyanis egyaránt újra emeli a munkanélküliséget, a helyzet a téli hónapokban pedig tovább romlik. Eközben az adminisztratív kényszer miatt magas az aktivitási ráta: ez novemberben már 57,4 százaléknál tartott. A munkanélküliségi ráta a 15−74 évesek körében 2012. szeptember-novemberben átlagosan 10,6 százalék volt.

Munkanélküliségi ráta (százalék)
NegyedévI.II.III.IV.
20088,07,67,78,0
20099,79,610,310,5
201011,811,110,910,8
201111,610,810,710,7
201211,710,910,4n.a.
Forrás: KSH

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Borisz1106, 2013.01.17 21:12

@rigolya: Nem értem a kérdését! Hogyan lehet simlizni egy cégautóval? Ha a cég személyautót vásárol (gondolom erre tetszik gondolni, nem kishaszon gépjárműre vagy teherautóra) azután cégautó adót fizet!
Ennyi... Ez nem újdonság több éve így van. Annyival szigorúbb a személyautó vásárlás a kishaszon-, tehergépkocsihoz képest, hogy itt az ÁFA nem igényelhető vissza.
Most ha nem szeretnék 2014-ben KIVA-t fizetni - és van rá pénzem, azaz van pénzforgalmi eredményem illetve tőkém a cégben - csupán annyit teszek, hogy a 2013. évi eredményemet plusz a 2014-ben várható adóm (bérköltség 16%-a)összegét beruházásra fordítom. Abból pl. ahogyan ön is mondta lecserélem a gépkocsi flottámat, veszek új eszközöket (pl. aggregátort amit eddig béreltem), vagy akár építek egy épületet a telephelyemre.
A dolog szépséghibája az, hogy ebben a 2 évben osztalékot nem tudok fizetni! Persze az "ingyen" beruházás azért valamilyen szinten kárpótol mindezért. :))
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Zodiakus, 2013.01.17 19:34

"Egyre több elbocsátást jelentenek be Magyarországon"
-Valahol,valamikor utat tévesztetünk,és ezen az úton most a Fidesz padlógázzal megy előre.
Lassan a magyar már szitok szó lesz.Sajnos.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rigolya, 2013.01.17 18:28

@Borisz1106: Szóval a vállalkozás beruházásaival (pl. autójával) most már nem fognak simlizni a vállalkozók?

De tényleg: optimistán kell szemlélni a dolgokat, hátha bejön...

Persze ha a részletszabályok nem az ünnepek között véglegesedtek volna?! Ha időben elkészülne egy törvény, s nem a PR-kampánnyal foglalkoznának?!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Borisz1106, 2013.01.17 17:08

@rigolya: Képzelje én is azt hittem, hogy ez a kampány része! Hisz ha tényleg 450-500 ezer vállalkozás lép át a KATA/KIVA-ba azok biztos, hogy senki másra nem szavaznak, mint a Fideszre 2014-ben.
De csak 60.000 vállalkozó lépett át ami lósz@r! Maga az adókiesést (a KIVA esetében, a KATA-ra ez már nem igaz) a beruházások tudják kompenzálni. Kisebb az állam bevétele, de nő a GDP (beruházások által). Gondolom ez volt a koncepció, a szavazatgyűjtés mellett! :)
Nem jött be!
Nem kell aggódnia az a 60.000 vállalkozó nem borítja föl a 2014-es költségvetést! :))
Én viszont legalább jövőre jól járok! Aztán majd meglátjuk (ki nyeri a választást). Idén megspórolok 5-6 millát, jövőre pedig 10-12 millát!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rigolya, 2013.01.17 16:22

@Borisz1106: 2. évtől akár 0 is lehet a KIVA?

S ez nem emlékeztet senkit sem valami olyasmire, hogy a KIVA-ba belépők a választási évtől, 2014-től csökkentik igazán az állam adóbevételeit?

Vajon ezt most értelmezzük-e úgy, hogy a 2014-es kormányra lőcsölik a KIVA bevételkiesését?

Vajon ha a fidesz marad 2014-ben, akkor is meghagyják ezt a passzust?

Ugye, hogy elkezdődött a választási kampány!?!?!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html