Gaskó István, a LIGA elnöke elmondta: a szakszervezet a demokratikus jogok kiteljesedése érdekében kiemelt fontosságot tulajdonít az egyesülési szabadság érvényesülésének. Ezért is örvendetes a VOSZ álláspontja, amely szerint a vállalkozói szervezet érdekelt erős szakszervezet működésében - tette hozzá.

Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára arról beszélt: a munkaadók, a vállalkozók, a tőke rendezett munkaügyi kapcsolatokban érdekelt, és ezt úgy lehet elérni, hogy folyamatos tárgyalások folynak az ellenérdekű féllel. Véleménye szerint a rendezett munkaügyi kapcsolatok lényegéhez tartozik, hogy kollektív megállapodások foglalják keretbe a munkaadók és a munkavállalók jogait és kötelezettségeit.

Gaskó István és Dávid Ferenc egyaránt kritikával illette a kormányt, amely szerintük nem ad kellő súlyt az érdekegyeztetésnek. A LIGA elnöke nehezményezte, hogy a kormány csak megfigyelőként vesz részt makroszintű társadalmi párbeszédben.

"Annak sem örültünk, hogy 2010 szeptemberében az OÉT ülésen a miniszterelnök bejelentette, hogy ő képviseli a munkaadókat és a munkavállalókat is. S bár azt érzékelem, ez a pozíció oldódni látszik (...), de a szociális partnerek még mindig nem kapnak kellő lehetőséget arra, hogy egy demokratikus, a nyugati világhoz tartózó országban a megfelelő szerepüket elfoglalhassák a társadalmi párbeszédben" - fogalmazott Gaskó István.

A VOSZ főtitkára kifejtette, hogy a versenyszféra konzultatív fórumának létrehozásával a kormány lényegében beismerte az OÉT feloszlatásának kudarcát.
A most aláírt megállapodás gyorsíthatja az érdekegyeztetési folyamatot, hiszen a LIGA és a VOSZ az egyes konkrét kérdésekről, például a minimálbérről, a szakmunkás bérminimumról, a jövő évi bérajánlásról, vagy a bérkompenzációról már közös álláspontot képviselve jelenhet meg az említett versenyszféra konzultatív fórumán - közölte Dávid Ferenc.