Elbocsátástól retteghetnek az önkormányzati dolgozók

A kormány leépítéseket tervez az önkormányzatoknál, de a helyhatóságok már eleve a működőképesség határán állnak és nincs további tere a költséglefaragásnak sem - írja a Világgazdaság. A helyzetre a megyei kormányhivatalok szolgálhatnának megoldásul, de ezek jövőben feladatiról még semmit sem tudni.
NAPI, 2010. november 10. szerda, 08:22

Komoly leépítések és megszorítások következhetnek a helyi önkormányzatoknál. A kormány ugyan nem rendelkezhet az önkormányzati dolgozók munkaviszonyáról, így közvetlenül nem lehet megvalósítani a közszférában kötelezővé tett 10 százalékos létszám- és 5 százalékos költségcsökkentést, azonban közvetett úton rá lehet kényszeríteni erre a helyhatóságokat. Az idei év is kritikus volt a helyi önkormányzatok számára, a 2011-es viszont várhatóan még nehezebb lesz - így reagálnak az önkormányzati vezetők a kormány költségcsökkentő intézkedéseire.

Ráadásul az önkormányzatok eddig semmilyen útmutatást nem kaptak a kabinettől, miképp kell végrehajtaniuk a lépéseket.

Jelenleg mintegy 450 ezer dolgozót alkalmaznak az önkormányzatok. A nyugdíjazásnak köszönhetően nem lesz drámai elbocsátási hullám, de abban egyetértenek a vezetők: a városok és a megyék a jelenlegi létszámmal is a működőképesség határán állnak.

A költségvetési tervek sokkolóak - mondta a lapnak Gémesi György, gödöllői polgármester, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke. A legtöbb önkormányzat már idén is túlélni próbál, jövőre ráadásul nominálisan is kevesebbet fognak kapni. A költségekből lefaragni leépítés nélkül pedig már nem lehet: megszűnt a tizenharmadik havi bér és a cafeteria szabályokat is szigorítani fogják.

Az intézkedésekre megoldást kínálhatnának a megyei kormányhivatalok. A január 1-től felállítandó intézményeknek lehetne delegálni egyes feladatokat, amely az intézményi racionalitást segítené elő. Az önkormányzatok ugyanakkor semmilyen tájékoztatást nem kaptak arról, milyen munkamegosztást tervez a kormány. Mindössze annyi derül ki, hogy az új hivatalok szakigazgatási szerveket érintő funkcionális feladatokat látnának el, valamint ellenőrzéssel foglalkoznának.

HOZZÁSZÓLÁSOK