Elképesztő méretű csalás Magyarországon - újabb elkövetők buktak le

A fiktív munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó, és ezzel a központi költségvetésnek milliárdos vagyoni hátrányt okozó, a közelmúltban ekként elhíresült bűnszervezettel szemben újabb vádiratot nyújtott be a Heves Megyei Főügyészség.
Napi.hu, 2016. október 5. szerda, 09:26
Fotó: Napi.hu

A Heves Megyei Főügyészség tavaly októberben emelt vádat azzal a 132 személlyel - köztük az egész országra kiterjedő fiktív munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó bűnszervezet tagjaival, és az adó- és járulékelkerülésre irányuló szolgáltatásaikat igénybe vevő vállalkozások képviselőivel - szemben, akik több mint 5 milliárd forintos kárt okoztak az államnak.

A költségvetési csalás mellett pénzmosással, bűnszervezetben részvétellel, köz- és magánokirat-hamisítással is vádolták őket. A most megvádolt 16 személy szintén a 2009-2013 közti időszakban működtette a bűnszervezetet, illetve vette igénybe annak "szolgáltatásait". Közülük 10 fő már az alapügyben is vádlottként szerepelt, esetükben az utólagos vádemelést az a körülmény indokolta, hogy újabb cég kapcsán merült fel az érintettségük.

A további 6 - köztük négy ukrán állampolgárságú - elkövető korábban ismeretlen helyen tartózkodott, időközben azonban a nyomozó hatóság elfogta és gyanúsítottként hallgatta ki őket, így velük szemben is sor kerülhetett a vádemelésre. A most feltárt esetek kapcsán a vádlottak összességében több mint 60 millió forintnyi kárt okoztak a központi költségvetésnek.

A Heves Megyei Főügyészség a vádlottakkal szemben - az elkövetésben játszott szerepükhöz mérten - végrehajtandó, illetve felfüggesztett szabadságvesztés, pénzbüntetés, valamint foglalkozástól eltiltás kiszabására, míg egyesek esetében próbára bocsátásukra és vagyonelkobzás alkalmazására tett indítványt.

HOZZÁSZÓLÁSOK