Az Erste is nagyon szeretné a Budapest Bankot

Jó évet zárt a magyarországi Erste. A bank fő tulajdonosa a K&H anyacégéhez hasonlóan szívesen megvásárolná a Budapest Bankot.
Herman Bernadett, 2019. március 8. péntek, 11:33
Fotó: Napi.hu

Kiváló évet zárt tavaly az Erste Bank Hungary. Az osztrák hitelintézet magyarországi leánya 61 milliárd forintos adózás előtti eredményt ért el, ami ugyan csak 1 milliárd forinttal jobb a 2017-esnél, de ebben szerepet játszott, hogy az egyszeri tételek összege 10 milliárd forinttal csökkent éves összevetésben.

A hitelállomány 15 százalékkal nőtt 1290 milliárd forintra, a bevételek 10 százalékkal, a működési eredmény 22 százalékkal emelkedett - mondta Jelasity Radován, az Erste Bank Hungary elnök-vezérigazgatója a hitelintézet sajtótájékoztatóján. A hitel/betét arány 74,5 százalékosra nőtt, a nem teljesítő hitelek aránya pedig mindössze 3,6 százalékos volt az év végén.

A hitelezés nagyon ment tavaly, a piachoz képest sokkal gyorsabban nőtt az Erste. Az új jelzáloghitelek volumene 62 százalékkal, az új személyi hiteleké 112 , az új mikrohiteleké pedig 113 százalékkal ugrott meg 2018-ban - mondta Harmati László vezérigazgató-helyettes. Az idén tovább bővülhet a hitelpiac, az Erste 10-15 százalékos növekedéssel számol, ezen belül a fogyasztási hitelpiac nagyobb, a jelzáloghitelezés kisebb mértékben élénkülhet.

A megtakarítási ráta továbbra is magas marad, a lakossági állampapírok viszont kihívást jelenthetnek majd a bankoknak. A családtámogatási programok is piacélénkítő hatással lehetnek a bankszektorra - mondta Harmati. A vállalati hitelpiacon is jól teljesített az Erste, a hitelállomány 21 százalékkal 601 milliárd forintra nőtt. Az idén 10-12 százalékos piacbővüléssel kalkulálnak, a bank célja, hogy 2019 végén 700 milliárd forintos vállalati hitelállománnyal rendelkezzen. A vállalati portfólió minősége egyébként kiváló, a nem teljesítő hitelek aránya 1 százalék alatt van.

Az Erste - ahogy azt az anyacég bécsi sajtótájékoztatóján is elmondták már - gondolkozik további akvizíciókban. "Mindhárom tulajdonosunk támogatja ezt a törekvést" - mondta Jelasity a sajtótájékoztatón. A három tulajdonos az Erste Bank AG mellett a magyar állam és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD). A piacon jelenleg két bank eszközei eladók, az egyik a Budapest Bank, a másik pedig a megrendült likviditási helyzetű NHB Bank. Az Erstét elsősorban a Budapest Bank érdekli, ennek megvásárlását az anyacég is támogatná. A bankért egyébként mások is sorban állnak, a KBC szintén jelezte, hogy megvenné a hitelintézetet.

HOZZÁSZÓLÁSOK