A politikus keddi sajtótájékoztatóján elmondta: feljelentését hivatali visszaélés, hűtlen kezelés, valamint vesztegetés és annak elfogadása miatt még kedden megteszi az Országos Rendőr-főkapitányságon. Az LMP-s politikus emlékeztetett a volt fideszes, jelenleg független országgyűlési képviselő megállapításaira, amelyek szerint a kormányoldalhoz közel állók jelentős földbirtokokhoz jutottak. Mint mondta, Ángyán Józsefnek az ország minden megyéjére kiterjedő vizsgálatának eredményei, valamint a pártjához érkező bejelentések is jelentős visszaélésekre utalnak, valószínűsíthető, hogy a legtöbb megyében egy szűk kör kezébe kerültek az állami földek.

A képviselő szerint nem a jogszabályban foglalt birtokpolitikai elvek szerint osztják a birtokokat, a földalapkezelő vezetői és döntéshozói pedig kötelezettségüket megszegve, nem a legjobb pályázatokat nyilvánítják nyertessé. Előfordult, hogy indoklás nélkül vontak vissza pályázatokat vagy jogtalan előnyben részesítettek egyeseket - mondta a jelentés tartalmára hivatkozva.
Hozzátette: a pályázatok irányított voltára utal, hogy például Bács-Kiskun megyében a harminchat eredményes pályázatból huszonhatot két, egymással üzleti kapcsolatban álló család nyert el.

Emlékeztetett pártja jogsegélyszolgálatára, amelyen keresztül a veszteseket segítik vagy feltárják azokat a feltételeket, amelyek az egyes szerződések semmisségét okozhatják. Mint mondta, ilyen, ha nem a jogszabályoknak megfelelően bírálták el a pályázatokat, vagy ha a jelentkező fiktív adatokkal pályázott.

Az LMP átlátható pályáztatást biztosítana, csökkentve a szubjektív pontozás súlyát, és megszüntetve az állami földek pályázat nélküli bérbe adását. Figyelnék azt is, hogy egy kézben hány hektárnyi föld összpontosul.

A politikus, újságírói kérdésre, Vágó Gábor kilépésével kapcsolatban azt mondta: a jelöltté válásnak fixált folyamata van az LMP-ben, ennek pedig Vágó Gábor nem tett eleget, mivel nem adta le a jelentkezését időben. Három hét múlva még lett volna lehetősége arra, hogy bejusson a pártlista első harminc helyének valamelyikére - fűzte hozzá -, Vágó Gábornak azonban nem volt türelme, hogy ezt kivárja. Lengyel Szilvia sajnálatát fejezte ki emiatt, mondván, pártja számít Vágó Gáborra, hozzátette ugyanakkor: "ha valaki lekésik egy vonatot, ott nem a vonat a hibás".