Teljes káoszt teremtett a kormány a közigazgatásban

Áll a bál a közigazgatásban, miután jelentéktelen okokból kirúgással fenyegetik az amúgy erősen túlterhelt közszolgákat. Még a vezetők sincsenek teljesen tisztában a szférát érintő kormányzati intézkedésekkel.
Komócsin Sándor, 2019. november 15. péntek, 08:57
Fotó: Pixabay

Bár a közigazgatás valamennyi területén létszámstopot hirdetett a kormány, van olyan minisztérium, ahol éppen ebben a helyzetben tartották fontosnak kirúgással fenyegetni azokat, akik nem állították össze vagy nem frissítették fényképes önéletrajzukat - írja a Népszava. Eközben a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetségénél (KSZSZ) égnek a telefonok: az újabb létszámstop és a közszférát érintő, kedden a parlamentnek benyújtott törvények tömege újabb alkalmazottaknál verte ki a biztosítékot.

Agg Géza a szakszervezet elnöke elmondta: még a kormányhivatali vezetők sem tudták, mikor oldották fel az előző, még augusztusban elrendelt felvételi zárlatot, de most sokan jelzik, hogy akár az egész osztályuk kész távozni a hivatalokból, ha a senkivel nem egyeztetett tervek hatályba lépnek. Különösen a kormányhivatalokban állnak értetlenül még a megyei vezetők is, mert hiába megbízható Fidesz-káderek, egy éve velük sem egyeztet a kormány, a szakszervezetekkel pedig március óta nem áll szóba.

Egy szűk kör dönt mindenről, érezhetően a gyakorlat pontos ismerete nélkül - fogalmazott több kormányhivatali alkalmazott. A közszférában érdekelt szakszervezetek rendkívüli érdekegyeztetést sürgetnek, hogy megismerhessék a törvényjavaslatok végrehajtási rendeleteit és megtudják, valóban tervez-e újabb létszámleépítést a kormány ebben a körben, hiszen senki nem cáfolta az ezzel kapcsolatban terjedő híreket.

HOZZÁSZÓLÁSOK