Az államtitkár kifejtette: az 5000 forintos éves megyei matrica megvásárlása havi szinten egyetlen liter benzin árának felel meg, 400 forintnyi kiadást jelent. Ez sokkal olcsóbb a majdnem 43 ezer forintos éves országos matricánál. Az autópályák elkerülése - az időveszteséggel nem is számolva - a hosszabb megtett út miatt ennél jelentősen magasabb költséggel járna - tette hozzá Fónagy János.

A megbeszélésen elhangzott: a Pest megyei matrica az M0 körgyűrűre és az autópályák bevezető szakaszaira is érvényes lesz. Budapest belterületén a sztrádák nem gyorsforgalmi-, hanem csak főútnak minősülnek, így itt díjfizetési kötelezettségről nincs szó.

A minisztérium szerint gyors nemzetközi körültekintéssel látható, hogy Ausztriában és Szlovéniában egyáltalán nincsenek, Csehországban és Szlovákiában pedig csak rendkívül kis számban találhatók díjmentesen használható gyorsforgalmi szakaszok. A közlemény idézi Fónagy Jánost: a minisztérium várakozásai szerint nem kell tartani a forgalom tömeges átterelődésétől a vidéki nagyvárosok, agglomerációs települések és a külső kerületeket útjaira, ezzel éppen ellentétes folyamatként új úthasználók megjelenésével számolnak az autópályákon.

Akik korábban a rendszeres 5-10-20 kilométeres utazásokra nem váltottak matricát, a kedvezményes árú megyei matricák megjelenésével a gyorsabb, kényelmesebb és biztonságosabb sztrádákat választják majd a belterületi útszakaszok helyett. Budapest valamennyi megyeszékhelyről kedvezőbben, olcsóbban lesz elérhető, mint korábban.

A megbeszélésen megjelent polgármesterek és delegáltjaik jelezték: a megyei matrica bevezetésének szándékával alapvetően egyetértenek - fejeződik be az NFM közleménye.