Fontos alkotmánybírósági döntés született adóügyben

Az Alkotmánybíróság (Ab) mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet állapított meg, mivel a törvényalkotó nem biztosította az adózóknak, hogy a személyi jövedelemadójuk (szja) egyszázalékos egyházi felajánlásáról rendelkező nyilatkozat kedvezményezettjeként valamennyi vallási közösség közül választhassanak. Az Ab határozatát pénteken tette közzé a honlapján.
Szabó Zsuzsanna, 2017. július 14. péntek, 14:50
Fotó: Pixabay

Az Ab-hoz forduló magánszemély alkotmányjogi panaszában kifogásolta, hogy 2012-es személyi jövedelemadója egyszázalékos egyházi felajánlásáról rendelkező nyilatkozatát a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) érvénytelennek nyilvánította azért, mert a rendelkező nyilatkozatban olyan szervezetet jelölt meg kezdeményezettként, amely nem minősült elismert egyháznak, és így nem volt technikai száma sem. Az ügyben eljáró bíróságok a NAV döntését helybenhagyták.

Az Ab az alkotmányjogi panaszt elutasította, miután megállapította, hogy az abban támadott adóhatósági, illetve bírósági döntések a hatályos jogszabályok figyelembevételével születtek. A szabályozás szerint ugyanis a szja egyszázalékos egyházi felajánlásának kedvezményezetti körébe az indítványozó által megjelölt hitközség nem tartozik bele, a kedvezményezetti státust a jogalkotó csak a bevett egyházaknak tette lehetővé.

Diszkriminatív

Hivatalból eljárva az Ab ugyanakkor megállapította, hogy a hatályos szabályozás diszkriminál egyes vallási közösségekhez tartozó hívőket, a személyi jövedelemadó szempontjából adózókat. Az indoklás szerint az államot egyfelől széles mérlegelési lehetőség illeti meg a vallási közösségeknek nyújtható anyagi, pénzügyi támogatások, kedvezmények és mentességek területén, és eltérő jogokat élvezhetnek a különböző vallási közösségek, a hatályos szabályozás szerinti bevett egyházak, illetve vallási tevékenységet végző szervezetek.

Másfelől azonban a szabad vallásgyakorláshoz fűződő jognál a vallási közösségek tagjai között nem tehető különbség: minden vallási közösség valamennyi tagját megilleti a vallásszabadság joga.

Nem indokolható a megkülönböztetés

Az Ab megállapította: alkotmányosan nem indokolható az olyan megkülönböztetés, melynek következtében a bevett egyházak tagjai jövedelemadójuk egy százalékát egyházuk számára felajánlhatják, ugyanakkor a vallási tevékenységet végző szervezetek tagjai nem élhetnek ezzel a lehetőséggel. Itt ugyanis a hívők összessége és egyéni jogaik egyezősége alapján egységes szabályozás alá kell tartozniuk a bevett egyházaknak és a vallási tevékenységet végző szervezeteknek.

Az Ab kimondta: az Országgyűlésnek biztosítania kell, hogy az adózók valamennyi vallási közösség közül választhassanak, amikor az egyszázalékos egyházi felajánlásról rendelkeznek.

A testület 2017 végéig szabott határidőt az Országgyűlésnek, hogy e jogalkotási kötelezettségének eleget tegyen. Az Ab határozatához a 15 tagú testületből egy alkotmánybíró, Salamon László fűzött különvéleményt.

HOZZÁSZÓLÁSOK