Fontos döntést jelentett be Orbán - hétfőn már lép a kormány

Orbán Viktor és kormánya támogatná, hogy 150 ezer euró (46 millió forint) felett ne fizessenek földalapú és agrártámogatásokat.
Inforádió, MTI, 2014. július 5. szombat, 19:14
Fotó: Napi.hu

A mezőgazdaság hozzájárulása nélkül nincs életképes magyar nemzetgazdaság - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Gödöllőn, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) tisztújító küldöttgyűlésén. Az új földtörvénnyel elérték, hogy a magyar termőföld mindenki mást megelőzően a helyben lakó földművelő gazdák tulajdonában és használatában maradjon. Ám Brüsszelben még nem fogadták el az új magyar földtörvényt - jelezte a kormányfő, aki azonban - mondta - ezután is ragaszkodni fog ahhoz, hogy Magyarországnak csak olyan földtörvénye legyen, amely lehetővé teszi a termőföld nemzeti hatáskörben tartását és a spekulánsok kiszűrését.

Birtokpolitikájukkal kapcsolatban a miniszterelnök ismét egyértelművé tette: a termőföld 80 százalékának kis- és középbirtokosoknál kell lennie, és csak a fennmaradó 20 százalék lehet nagybirtok. Azt is hozzátette, "vita ide, vita oda, a tény az, hogy négy év alatt megtízszereződött az állami földet használók száma, és ez a lényeg".

Nagy kérdésnek nevezte, van-e elég bátorság ahhoz, hogy ez a 80-20-as birtokpolitikai arány a földalapú támogatások és az agrártámogatások területén is érvényes legyen. "Mi nem állunk rosszul, hogy önökben van-e elég bátorság, azt a következő hetekben el fogják dönteni" - mondta hallgatóságának. A határidő ugyanakkor rövid, augusztusban már tudatni kell a döntéseket Brüsszellel, ezért a kormány úgy tervezi, hogy a soron következő ülésén, hétfőn meg is hozza a szükséges döntéseket - közölte.

A miniszterelnök ezzel kapcsolatban megerősítette: kormánya támogatja, hogy a földalapú támogatások és az agrártámogatások meghatározó részét a kis- és közepes gazdaságok irányába "tereljék" - vagyis hogy 150 ezer euró (mintegy 46 millió forint) fölötti összegeket ne fizessenek ki -, de mindezt úgy kell megtenni, hogy eközben átmenetileg se legyenek elbocsátások az agrárszektorban.

Orbán Viktor szavai szerint a mezőgazdaság hozzájárulása nélkül nincs életképes magyar nemzetgazdaság sem, ráadásul a mezőgazdaság kulcsszerepet fog játszani az emberiség, így a magyarok jövőjében is, hiszen a világ népessége nő, egyre több embert kell etetni. "A jó termőföld, a vízkészlet, a hozzáértés, a tudás és a szorgalom olyan értékek, amelyek az előttünk álló évtizedben fel fognak értékelődni" - mondta, kiemelve, hogy a magyaroknak jelenleg ezek mind adottak.

A megoldandó feladatok között említette, hogy a vidék számára elérhető erőforrásokat helyben kell tartani, munkahelyeket vidéken is teremteni kell, és a fiataloknak meg kell mutatni, hogy igenis lehet vidéken élni.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

nakivagyok, 2014.07.07 23:33

Sőt nálunk még orvos is található@juliann:
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

juliann, 2014.07.07 22:02

@foldnyuzo:
foldnyuzo, 2014. július 7., hétfő 8:55

@suti4000:
Ha hiszed ha nem tudok olyat, hogy 20 ha földet 12 néven használ a család, láttam a támogatási igényüket. Így kedvezőbb volt az adózás.

Kérdésem:::Mekkora földterülettel kell LAGALÀBB rendelkeznie a földalapu támogatást megnyerö személynek hogy a támogatást elnyerhesse ???
Fél hektár , egy hektár, kettö hektár ???
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Trianon2, 2014.07.07 18:23

@foldnyuzo: Jot nevettem. Ez a jobbajobbhoz hasonlo senkihazi es kecsketulajdonos mikor kimereszkedik kecskeje feneke mogul csak ilyen "mely intellektualis" hozzaszolasokra kepes.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

kartacs, 2014.07.07 14:24

@foldnyuzo:

Tán együtt prájdolt az ámerikai zsenivel,hogy ennyire szívén viseli a sorsát??
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

foldnyuzo, 2014.07.07 08:55

@suti4000:
Ha hiszed ha nem tudok olyat, hogy 20 ha földet 12 néven használ a család, láttam a támogatási igényüket. Így kedvezőbb volt az adózás.
Mindenféle megkülönböztetést meg kellene szüntetni, adózás, támogatás viszonylatában, mert az említett dolgokhoz vezet.
Fogalma sincsen ma sem senkinek, hogy valójában hány ember gazdálkodik. Rokonok, közeliek távoliak szerepelnek, holott egy gazdálkodik csak.
Ez a bejelentett változtatás csak ráerősít erre.
Még egyszer, pokolba a verseny és tisztesség ellenes mg-i politikával.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html