Visszalépett az egyik győri polgármester-jelölt

Visszalépett a polgármester-jelöltségtől Ábrahám Róbert civil vlogger a győri időközi választáson - írja az Azonnali.
Szász Péter, 2019. december 23. hétfő, 18:11
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

A vlogger egy nappal a polgármesterjelölti induláshoz szükséges aláírások leadása előtt kereste meg a portált.

Ábrahám az elsők között jelentette be, hogy elindul Borkai Zsolt megüresedett polgármesteri székéért a január 26-ra kiírt időközi választáson.

Miután összegyűjtöttem a szükséges támogatói aláírást, megvártam, hogy elérkezzen az a pont, amikor már a hivatalos kvalifikáció a következő lépés. Én viszont innen már nem szeretnék továbblépni, és résztvenni a versenyben. Legalábbis nem jelöltként - írja.

Továbbra is jelen leszek a kampányban és a városban, de nem a saját érdekeimet szem előtt tartva. Azt a jelöltet fogom támogatni és segíteni, akinek a programjával leginkább azonosulni tudok.

Döntésem hátterében az áll, hogy amikor elindultam, még csak két jelöltről lehetett tudni, akik mellé harmadikként csatlakoztam. Ezután viszont megjelent egy negyedik, azt követően egy ötödik, a végére pedig már tíz jelölt került elő a semmiből. Ez volt számomra az a pont, amikor eldöntöttem, hogy nem szeretnék résztvenni a bohózatban, és inkább egyesíteni próbálom az erőt megosztás helyett - tette hozzá.

A blogger Balla Jenőt, az Összefogás Győrért önkormányzati képviselőjét fogja támogatni.

HOZZÁSZÓLÁSOK