Miután az új kapcsolatok megteremtése nem megy a horvát fél akarata nélkül így a kormány felhatalmazta az illetékes minisztereket a tárgyalásokra. Így a nemzeti fejlesztési miniszter, valamint a  külgazdasági és külügyminiszter feladata, hogy megtárgyalja a horvát féllel az  M6-os gyorsforgalmi úthoz kapcsolódó, horvát oldali A5-ös gyorsforgalmi szakasz
megvalósítását.

Az M6-A5 Ivándárda/Branjin Vrh schengeni előírásoknak megfelelő új határátkelőhely létesítéséről viszont a belügyminiszternek kell tárgyalnia a szomszédokkal.

A magyar fél bevenné a közútfejlesztési programba az M60-as gyorsforgalmi utat, de ennek is meg kell teremteni a horvátországi csatlakozását. Magyarország előkészíti a 67-es számú főút Szigetvártól Zalátáig történő meghosszabbítását, de itt is le kell tárgyalni a horvát oldali csatlakozást. Hasonlóan a másik félen múlik a Sárok-Főherceglak kisléptékű útkapcsolat horvát oldali szakaszának a megvalósítása. Ehhez a forrás a Magyarország-Horvátország Együttműködési 2014-2020 Programban rendelkezésre áll.

A kormány egyetértett a Budapest-Pécs-Eszék közötti vasúti összeköttetés létesítésével, amelyet utasbarát módon, lehetőleg
átszállás nélkül és a menetidő 5 óra 30 percre történő csökkentésével szükséges biztosítani. A horvát féllel való egyeztetést erről is meg kell kezdeni.