Gyorsan ég el a nyugdíjvagyon

A szeptemberi zuhanás után októberben tovább esett a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap vagyona, így 2013. október végén a különféle eszközökben már csupán 132,6 milliárd forint állt az ÁKK adatai szerint.
Napi.hu, 2014. január 6. hétfő, 14:41
Fotó: Napi.hu

Bár tavaly augusztusban 5,4 milliárd forinttal nőtt az az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) Zrt. kezelésében lévő Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap vagyona, a szeptemberi 66,2 milliárdos zuhanás után az október újabb 25,3 miliárdos csökkenést hozott, így a tavalyi tizedik hónap végén a különféle eszközökben már csupán 132,6 milliárd forint értékű vagyon állt - derül ki a legfrissebb adatokból. Így az október 31-i záróérték már 183,4 milliárd forinttal kisebb a 2012 véginél, azaz komoly mozgás volt a portfólióban. A legnagyobb változás júliusban volt, amikor az állam által a helyi önkormányzatoktól átvállalt hitelek részleges előtörlesztésére 81,3 milliárd forintot fordított az alap, míg szeptemberben az térítésmentes eszközátadása keretében az MNV Zrt.-nek átadott egy 64,6 milliárd forint értékű portfóliót. (Ennek része volt többek közt az Egis Nyrt.-ben meglevő 4,74 százalékos pakett, amit a vagyonkezelő novemberben eladott a Servier-nek.)

A részletes adatok alapján a forinteszközök állománya a 2013. szeptember végi 119,8 milliárd forintról 13,1 milliárddal, 106,7 milliárdra csökkent. Ezen belül pedig a legjelentősebb változás a befektetési jegyek és etf-ek soron volt, ennek értéke 32,4 milliárddal, 0,8 milliárd forintra esett, míg a számlapénz értéke a hónapban 15,2 milliárddal, 92,6 milliárdra nőtt. A forintoldalon a részvények értéke 3,9 milliárddal, 13,19 miliárd forintra nőtt a hónapban. A többi eszköz közül a magyar állampapírok állománya már áprilisban elfogyott. (Egy másik adatszolgáltatásból kiderült, hogy a NYAA idén júniusban a államadósság csökkentéséhez újabb 11,7 milliárd forinttal járult hozzá állampapír-visszavásárlással, amely egyes megszűnt magánnyugdíjpénztárak végelszámolásakor a pénztárak által 2012-ben és 2013-ban az NYAA-nak több részletben átutalt készpénz együttes összegéből származott.) Eközben a jelzáloglevelek és vállalati kötvények értéke 0,2 miliárd forintra csökkent.

A devizaeszközök állománya a szeptember végi 38,1 milliárd forintról 12,2 egymilliárddal, 25,9 milliárdra zsugorodott. Ezen belül a befektetési jegyek és etf-ek, a jelzáloglevelek és a vállalati kötvények, valamint a külföldi állampapírok állománya már szeptemberben lenullázódott és a hónapban is ott maradt, míg a részvények értéke a hónapban megfeleződött és már csak 18 milliárd forint maradt belőlük. Az alapban még van 7,9 milliárd forint értékű számlapénz.

Az alap vagyonának alakulása
Időpont2011. máj. 31.2011. dec. 31.2012. dec. 31.2013. okt. 31.
Összes forinteszköz 2433,4 455,2 106,7 106,7
Befektetési jegy és etf595,8117,171,10,8
Részvény189,6175,521,613,1
Magyar állampapír1376,10,00,00,0
Jelzáloglevél és vállalati kötvény110,020,24,90,2
Számlapénz151,380,78,392,6
Összes devizaeszköz 511,9 229,1 209,3 25,9
Befektetési jegy és etf386,681,484,60,0
Részvény98,1124,0110,018,0
Magyar állampapír2,00,00,00,0
Külföldi állampapír1,30,40,20,0
Jelzáloglevél és vállalati kötvény21,823,112,80,0
Számlapénz0,00,21,67,9
Összes eszköz 2945,3 684,3 316,0 132,6
Forrás: ÁKK Zrt.

Az alapban az induláskor, 2011 májusának végén, amikor a magánnyugdíj-pénztári nagy részét átadták, még 2945,3 milliárd forint értékű vagyon volt. A vagyon többségét - az eredeti célnak megfelelően - az államadósság csökkentésére fordították: 2011-ben több mint 1400 milliárd, tavaly pedig további 103 milliárd forintot használtak fel ilyen a célra. A magánnyugdíjpénztárak részére kifizetett reálhozam és tagdíjkiegészítés értéke 233,2 milliárd forint volt. Emellett jutott az IMF-hitel törlesztésére is, 2012. novemberben és decemberben összesen 243,3 milliárd forint. Az is érdemben apasztotta a vagyont, hogy 2011 végén 458 milliárd forintot használt fel a büdzsé a központi költségvetés és a tb-alapok hiányának kipótlására. A múlt évben egy törvénymódosítás nyomán lehetővé vált, hogy az NYAA eszközeit térítésmentesen átadhassa a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek, emiatt decemberben 132,6 milliárd értékű eszköz került át. Így az alap a múlt évet már csupán 316 milliárd forint értékű vagyonnal zárta, ennek kétharmada devizaeszközökben (főleg befektetési jegyben, etf-ben és részvényben) állt.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

homeros, 2014.01.23 16:41

hogy a szektás korcsok korcsát, a fórum bohócát, a szkíta, hunland, jobbajobbant, meg ki tudja milyen néven ismert narancskomcsit idézzük: "eladósodás nélkül"... amit csak egy tolvaj lelkületű féreg mondhat a mnyp vagyon és befizetések szarktás csürhe általi eltolvajlása után...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rw, 2014.01.23 15:40

@Blama:
Te tényleg undorító vagy...

Na jó, ez megint unalmas. Nem változtál semmit az utóbbi pár hónapban. Még jó hogy neked semmit sem kell feltenned hogy ilyen légy, alapból ilyen.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Blama, 2014.01.23 15:34

@rw: Tele van ilyen képekkel - jesszusom, most látom csak: a gyerekeim képei!

Szép hosszan idézett, ami nagy munka lehet, ki is fáradt benne, ezért nem érti, mind mondanak az ott leírt szavak.

Semmi baj, de úgy látszik, a teflon pofavédőjét tette fel!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rw, 2014.01.23 15:29

@Blama: Értem, ez esetben én is képes vagyok megállapítani, hogy a te számítógépeden olyan képek vannak kiskorúakról, amelyek felkeltenék a hatóságok figyelmét. Ez sem vitaalap, ha már ennyire tényszerűen megállapítgatunk. Az IP címed a napi.hu-tól kikérhető.

Azt meg javaslom utald vissza az általad "lopottnak vélt" pénzt, vagy így már nem vagy annyira finnyás.

Orgazdaság
379. § (1) Aki
a) költségvetési csalásból származó vámellenőrzés alól elvont nem közösségi árut,
b) jövedéki adózás alól elvont terméket, vagy
c) lopásból, sikkasztásból, csalásból, hűtlen kezelésből, rablásból, kifosztásból, zsarolásból, jogtalan elsajátításból vagy orgazdaságból származó dolgot vagyoni haszon végett megszerez, elrejt, vagy elidegenítésében közreműködik, orgazdaságot követ el.
(2) A büntetés vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztés, ha az orgazdaságot
a) kisebb értékre vagy
b) szabálysértési értékre üzletszerűen követik el.
(3) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha az orgazdaságot
a) nagyobb értékre,
b) védett kulturális javak körébe tartozó tárgyra, műemlékre, régészeti lelőhelyre vagy régészeti leletre,
c) kisebb értékű nemesfémre vagy
d) kisebb értékre üzletszerűen követik el.
(4) A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha az orgazdaságot
a) jelentős értékre vagy
b) nagyobb értékre üzletszerűen követik el.
(5) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha az orgazdaságot
a) különösen nagy értékre vagy
b) jelentős értékre üzletszerűenkövetik el.
(6) A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha az orgazdaságot
a) különösen jelentős értékre vagy
b) különösen nagy értékre üzletszerűen követik el.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rw, 2014.01.23 15:22

@rigolya: huha, TOP hozam, top hozam 2011-ben is volt 8.96%, azt mire mentek vele összességében? 1-2%-ra

A bevételnek mi köze a tőkehozamhoz? Segítek: semmi. Ha köze lenne hozzá, akkor annak erősen pilótajáték szaga lenne.
Minek a rizsa?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html