Gyurcsány: új ellenzéki stratégia kell

Gyurcsány Ferenc szerint új stratégiára van szükség, mert a demokratikus ellenzéki erők még nem állnak készen egy győzelemmel végződő választási küzdelemre. A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke kilencedik évértékelő beszédében, kedden Budapesten egy választási szövetség létrehozását sürgette az ellenzéki oldalon.
Inforádió, MTI, 2013. február 19. kedd, 21:22
Fotó: Napi.hu

Ha így folytatjuk, egy év múlva nem Bajnai Gordon vagy Mesterházy Attila lesz a miniszterelnök, hanem Orbán Viktor - kezdte egyórás szónoklatát az egyik budapesti szálloda konferenciatermében a korábbi miniszterelnök, hozzátéve: ez annak ellenére így van, hogy minden eszköz rendelkezésre állna a kormány leváltásához. Mégis az Orbán-kormánnyal szemben álló demokratikus sokaság képtelen volt megszervezni önmagát, képviselői még nem állnak készen egy győzelemmel végződő választási küzdelemre. Eddigi teljesítményünknél lényegesen több kell - állapította meg Gyurcsány Ferenc.

A politikus ismét megfontolásra ajánlotta, hogy március 15. legyen a demokratikus ellenzék közös erődemonstrációja. Ezután egy széles körű választási szövetség létrehozását sürgette úgy, hogy őszre állapodjanak meg annak vezetőjéről, a közös jelöltekről és programról.

Megjegyezte azonban, nem szükségszerű, hogy a választási szövetség minden tagja részese legyen a későbbi kormánykoalíciónak is. A szocialisták nélkül nem lehet elképzelni az új kormányt, az viszont nem egyértelmű, hogy a DK-nak is részt kell vennie a kormányzásban 2014 után. A volt kormányfő ugyanakkor arra intett, ha a sokszínű demokratikus ellenzék kis többséggel győz, és nem teremti meg a közös kormányzás feltételeit, az új koalíció tiszavirág életű lesz, hamar meg fog bukni.

Az MSZP és az SZDSZ koalícióját sokan veszekedősnek látták, de "maga volt az unalmas egyszínűség" ahhoz képest, ami 2014 után jöhet - jelentette ki. Szerinte a közös kormányzás feltételei közé tartozik, hogy a demokratikus ellenzéki oldalon vállaljanak a jelenleginél nagyobb szolidaritást egymásért, és mindenki tegyen különbséget az 1990 és 2010 közötti időszak hibái és "Orbán önkényének bűnei" között.

E feltételek közé sorolta, hogy nem szabad kiegyezni a jelenlegi jobboldallal, mert aki "kiegyezik a jobboldal alapvetően fajelméletes nemzetkoncepciójával, utat nyit a náciknak". Hozzátette: nem állítja, hogy a Fidesz náci párt lenne, de a kormánypárt mentalitása és gondolkodása szerinte "utat nyitott az újnáciknak".

Szerinte veszélyt jelent az is, hogy a következő kabinetnek az Orbán-kormány által kinevezett közjogi tisztségviselőkkel kell együttműködnie. "Én láttam, hogy milyen, amikor tombol a csalódott jobboldal, amikor az államigazgatás egy része szembejön a kormánnyal. El tudom képzelni, milyen az, amikor a jegybankelnöktől a legfőbb ügyészig (...) mindenki azon ügyködik, hogy a kormány bukjon" - fogalmazott Gyurcsány.

Pártjáról szólva elmondta, mára mind a 106 egyéni választókerületben jelen vannak, körülbelül hétezer tagjuk van, és a tízezresnél kisebb településeken szerinte akcióképesebbek az MSZP-nél. Hozzátette, nehéz pontosan megmondani támogatóik számát, de biztos abban, hogy 2014 után a DK erős és stabil parlamenti résztvevő lesz.

Gyurcsány Ferenc szólt arról is, hogy Magyarországon ma szerinte önkényuralom van, mert az alkotmányos szabályok helyett kizárólag Orbán Viktor akarata érvényesül. A kormánypártok legújabb alkotmánymódosító javaslata még a mérsékelt jobboldaliakat is meg kell hogy győzze: nincs jogállam, mert a kormány saját érdekei szerint alakítja át jogi kereteket - hangsúlyozta.

Beszédében - amelyet nem pulpitus mögül, hanem minden oldalról székekkel körülvett porondon mondott el - az ország állapotáról kifejtette, sokan elveszítették minden reményüket, a gazdaság teljesítménye csökken, nincsenek új munkahelyek, több mint 300 ezer állástalan ember maradt ellátás nélkül, csökkennek a reálkeresetek, a fogyasztás, és hiányoznak az új beruházások.

Gyurcsány Ferenc hangot adott annak a meggyőződésének is, hogy koncepciós perek folynak, így "tisztességtelen és hazug vád" alatt tartják két korábbi miniszterét, Szilvásy Györgyöt és Szabó Pált, valamint Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. volt vezérigazgatóját.

Nagy taps fogadta azonban, amikor - a nyomozás megszüntetésére hivatkozva - arról számolt be, a napokban bebizonyosodott, hogy "aljas, tisztességtelen rágalom" volt, hogy 2006 őszén kormánya tagjai, köztük ő maga, törvénytelen eszközök használatára biztatták volna a rendőrséget.

A rendezvényen ott volt mások mellett Bárándy György ügyvéd, Balázsovits Lajos és Beregi Péter színművész, Heller Ágnes filozófus. Az MSZP képviseletében megjelent Horváth Csaba alelnök és Molnár Zsolt, a szocialista párt budapesti elnöke is, akiket Gyurcsány Ferenc külön köszöntött. Utalt arra, hogy noha voltak vitái a szocialista párt vezetőivel, ezek miatt végül el is hagyta az MSZP-t, s a nézetkülönbségek egy része máig fennmaradt, eszébe sem jut, hogy nyilatkozataival gyengítse, hiteltelenítse akár a szocialista pártot, akár az Együtt 2014-et, mert a legfontosabb célban, a kormányváltásban egyetértenek.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

bogar511, 2013.02.20 16:34

@Zodiakus: éljen kadar janos elvtaars, igaz?
Hálistennek fejetlen.
Töketken.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

kukoricajancsi, 2013.02.20 09:51

@kukoricajancsi: ..leváltják Gyurcsányt...hitbe ringatta...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

kukoricajancsi, 2013.02.20 09:50

@Zodiakus:

Amúgy gondolj bele az akkori koalíció/kormány gondolkodásmódjába! Két lehetőségük volt: leváltják a Gyurcsányt, vagy lemond az egész kormány. Az elsőre azért nem került sor, mert Gyurcsány jól jött bűnbaknak, a másodikra pedig egész egyszerűen azért, mert senki sem akart lemondani a képviselői fizetésről. Pedig elég nagy nyomás alatt volt a kormány, és az állampolgárok többsége azon a véleményen volt, hogy menniük kell. A hab a tortán, hogy Orbán megfejelte az egészet a szociális népszavazással, így abba a demagóg hittbe ringatta az állampolgárokat, hogy kolbászból van a kerítés.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

ZalanIvan, 2013.02.20 09:31

Orbán Viktor esélyei azzal csökkennének, ha Gyurcsány kizárólag a gyárával foglalkozna. Az, hogy most 2/3-dal rendelkezik a Fidesz, az főképpen neki köszönhető. Ha az ominózus beszédének kiszivárgása után leköszön egy időre, most, vagy még hamarabb Istenként térhetett volna vissza a politikába. Így egy életre leamortizálta magát, mi több, politikusi ambíciójával csak gyengíti azt, aki mellé odaáll. Jelen pillanatban az ellenzéket. Nevezhetnék nyugodtan a Fidesz háttértámogatójának is.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Zodiakus, 2013.02.20 09:14

2010-ben az emberek nem Orbánra,az MSZP ellen szavaztak.
És 2014-ben is ez lesz a helyzet.
Nem szeretik Gyurcsányt,Bajnait,Mesterházit,stb.De Orbánt már jobban utálják.
Hiába.Nem jön a társadalomból olyan mozgalom,olyan személy,személyek akik hitelesebbek lennének.
Így marad a rossz és a rosszabb közt a választás.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html