A Gyurcsány Ferenc által ma bejelentett, jobbára két-három év múlva megvalósítandó 12 pont túlnyomó többsége igencsak ismerős lehet a politikai eseményeket követők számára. (Az egyes pontok mellett zárójelben szerzőnk kommentárja olvasható.) 1. Törvényben rögzítik a konvergencia-programot. (Ez nem jelent újdonságot, a vonatkozó jogszabályt költségvetési törvénynek hívják.) 2. El kell fogadni az országos fejlesztési koncepciót. (Ezt jelenleg tárgyalja a parlament, a vita a héten lezajlott.) 3. Európai bérfelzárkóztatási program, ami azt jelenti, hogy a reálbérek éves szinten a GDP növekedési üteme +/- 1 százalékkal emelkedjenek évente (Ezt már korábban bejelentette a miniszterelnök.) 4. A foglalkoztatás bővítése, fokozott munkaügyi ellenőrzés, létminimumhoz és képzettséghez kötődő minimálbér (Ezek is ismerősek korábbról, például a 100 lépésből, illetve az OÉT-hez benyújtott kormányzati javaslatból.) 5. Adóterhek csökkentése 2010-ig 2 százalékponttal (Ez lényegében megfelel a már elfogadott ötéves adóprogramnak.) 6. Kkv-k feltételeinek javítása, tőke- és hitelprogram, adminisztráció könnyítése (Ezt a múlt héten a pénzügyminiszter már bejelentette, ám a részletek továbbra is hiányoznak.) 7. Mezőgazdaság versenyképességének javítása, földért életjáradék program (A parlament erről is tárgyalt már a héten, ide tartozik pl. a földalapról szóló törvény.) 8. Ötéves nyugdíjkorrekciós program 9. Család- és lakástámogatás, 2006 végéig szociális gáz-, áram-, víz-, távfűtés-, telefon- és internet-tarifát vezetnek be az átlag alatti jövedelműek terheinek mérséklése érdekében (Az erre vonatkozó javaslatokat már megtették a szocialisták.) 10. Biztosítási alapú egészségügy, csak a hozzájárulás alapján lehet részesülni majd a szolgáltatásokból; áttérés az intézmény-finanszírozásról a szolgáltatás-finanszírozásra 11. Kisebb állam, az önkormányzatoknál és a közigazgatásban képviselők és az apparátus csökkentése a terv 12. A közoktatásban az 1-4. osztály lakóhely közelében legyen, utána magas színvonalú képzésre van szükség, a csökkenő gyermeklétszám miatt strukturális átalakítás kell (Az előbbi intézkedés az elemi visszaállításának hangzik.)