Hamarosan elfogynak a jelenlegi autós rendszámok

Rekordidőn belül, bevezetése után mindössze 16 hónappal elfogytak az R betűvel kezdődő rendszámok tavaly, és már az év végén az új, S betűjelű sorozat jelent meg. A folyamat egyfelől az újautó-piac lendületének, valamint a használtautó-importnak köszönhető - írta a Híradó.hu.
Domokos Erika, 2020. február 2. vasárnap, 20:45
Fotó: Getty Images

A jelenlegi trendek alapján úgy tűnik, már 2025-ben szükség lehet újfajta rendszámokra, amelynek nyomán több megoldás is szóba került - írta a hirado.hu-ra hivatkozva a hvg.hu.

Egyrészt kiút lehet a személyhez kötött rendszám, vagyis, ha egy jármű adásvételét követően az új tulajdonos a korábbi autójának az azonosítóját kapná meg - mondta a Híradónak Gyulainé Tóth Zsuzsanna, a Magyar Autóklub jogi igazgatója. A legegyszerűbb és legolcsóbb a forgalomból véglegesen kivont rendszámok újbóli kiadása lenne. Ugyanakkor ez sem tekinthető véglegesnek, de jelentős tartalék van a lehetőségben.

Mindezeken túl egy új rendszer bevezetése elkerülhetetlen előbb-utóbb. Erre a legjobb minta a már itthon is sokat emlegetett és többször felvetett területi alapú rendszámozás lenne. Ez azonban egy általános rendszámcserével járna, és a teljes állomány leváltása több évbe is telhet, valamint jelentős költségeket emésztene fel a szakértő szerint. Jelenleg, tudomása szerint ez nem szerepel a téma a Belügyminisztérium elsődleges, kidolgozandó kérdései között, de amikor időszerű lesz, egy alapos elemzés kell a megoldáshoz.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

efi99, 2020.02.03 17:49

1990-ben is ezt csinálták egyébként. 2 betű+4 számból lett 3+3.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

nemhiszem, 2020.02.03 15:42

@Warlock: már látom... 40 fokos lázam van nem esett le elsőre (se)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Warlock, 2020.02.03 15:28

@nemhiszem: "@Warlock: te is :) ha csak egy karaktert cserél ki max 0-9 ig terjed, míg egy jegyű betűből kb 24 van."

És szerinted nem ezt írta, te m*rhája a mamának? :-)))) Tudom, hogy épül le ez a fórum, de te ne állj már be a sorba, ezt írta ni:

"Az egyik számkaraktert (praktikusan az első számot) ki kell cserélni betűre, aztán mehet újra A-tól. És 2 és félszer ennyi ideig fog kitartani, mert betű több van, mint szám. "

Kikészítetek...:-)))
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

nemhiszem, 2020.02.03 14:43

@Warlock: te is :) ha csak egy karaktert cserél ki max 0-9 ig terjed, míg egy jegyű betűből kb 24 van. Szóval miért is jobb?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Warlock, 2020.02.03 13:50

@nemhiszem: No, fuss neki mégegyszer efi99 kolléga kommentjének ecsém... szépen ízlelgesd, értelmezd, aztán kommentáld... ;-)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html