Hamarosan kiderül, kik kaptak az agrártámogatásokból

Elkezdődik a gazdák értesítése a Vidékfejlesztési program pályázati döntéseiről - mondta Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára a 26. debreceni Farmer Expó csütörtöki megnyitóján.
Dzindzisz Sztefan, 2017. augusztus 17. csütörtök, 12:55

Először az élelmiszeripari beruházási pályázatok első szakaszát bírálták el, az eredményekről pedig már részben el is kezdődött a gazdálkodók értesítése - mondta  Kis Miklós Zsolt.

A kertészethez köthető pályázatok értékelése is a végéhez közeledik, így augusztusban az ügyfélkapun keresztül azok értesítése is megkezdődik, akik hűtőházak, gombaházak, fóliaházak létesítésére, illetve ültetvénytelepítésre pályáztak. (Nagy pofon vár magyar mezőgazdaságra.)

Jövő márciusig a több százmilliárd forintnyi mezőgazdasági beruházási pályázat odaítéléséről folyamatosan kapnak majd tájékoztatást az érintettek - írja az MTI.

HOZZÁSZÓLÁSOK