Hoffmann: meglódulhat a jelentkezők száma

Az oktatási államtitkár arra számít, meglódul a felsőoktatásba jelentkezők száma azzal, hogy nem lesznek keretszámok. Hoffmann Rózsa ezt a Fidesz-KDNP hétfői frakcióüléséről távozóban közölte újságírói kérdésre.
MTI, 2012. december 17. hétfő, 13:43
Fotó: Napi.hu

"Meglódulhat a jelentkezők száma erre a hírre, hogy nem lesz keretszám, és aki majd vállalja, hogy Magyarországon fog dolgozni, az ingyen tanulhat" - mondta az államtitkár, aki azt is hozzátette, a felsőoktatási felvételi eljárás nem változik, a diákoknak ugyanabból a tárgyból ugyanúgy kell érettségizniük, ahogyan eddig ismert volt, és a felvételi pontszámítás sem módosul.

Arra a kérdésre, miszerint Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke meggyőzte-e a frakcióülésen a kormánypárti képviselőket arról, hogy jó lesz az új felsőoktatási rendszer, Hoffmann Rózsa azt válaszolta: nem kellett meggyőzni őket, mert mindenkinek ez volt a véleménye. Azt is mondta, hogy semmilyen jelét nem tapasztalta a bizalomvesztésnek a kormányfő részéről.

Nincs értelme firtatni

Azt már nincs értelme firtatni, mi volt korábban, hiszen az egész felsőoktatási reform sokat alakult az elmúlt két és fél évben - reagált a különböző koncepciókat feszegető kérdésre, majd közölte: most arra kell koncentrálni, hogy a kabinet egyértelművé tette a célokat. "Nem akarunk olyan diplomákat kiadni, amelyek nem piacképesek, amelyek nem jó minőségűek, (...) tandíj márpedig nem lesz, és azt akarjuk, hogy aki itthon tanul, az itthon is maradjon" - fogalmazott a kereszténydemokrata politikus. Közlése szerint ezeket a célokat szolgálja az is, hogy nem lesznek keretszámok, "minőségi alapon lehet bekerülni a jó képzésekbe".

Arra a felvetésre, hogy az új szisztéma szerint 10 480-nál több lesz-e a felsőoktatásban ingyenesen tanulók száma, az oktatási államtitkár megismételte: "nem lesz keretszám, aki eléri a ponthatárt, az ingyenesen tanulhat". A további részletekre nem kívánt kitérni, mert - mint mondta - még zajlik a jogalkotói munka, a kormány pedig szerdán dönt, azt azonban megjegyezte, reméli, a diákok is elfogadják majd az új rendszert.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

szkiita, 2012.12.17 21:38

@pop23: Azt kérték helyezzem el az országot Európában....elhelyeztem....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

pop23, 2012.12.17 21:25

@szkiita:

Nálad ha valaki nem bassza a sáros bakancsát az asztalra, ahogy belép az ajtón, az egyből "merjünk kicsik lenni"?

Nem, sértegessünk csak mindenkit, mint Viktorod. Olyan rohadt jól jártunk vele, kár lenne abbahagyni.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

szkiita, 2012.12.17 21:17

@ZalanIvan: ..mondjuk jó esetben is fél-balkán ...,fél latin -amerika ...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

szkiita, 2012.12.17 21:13

@ZalanIvan: ilyen 65 év után nagyon nehéz elhelyezni....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

ZalanIvan, 2012.12.17 20:45

@USE: Lenne zúgolódás, ha egységesítenék mondjuk a "dr" előtag használatát az uniós jogszabályokhoz. Még a munka nélküli jogász is az utcán tüntetne. Meg lehet nézni, hány jogász csinált valódi tudományos doktori fokozatot. Mondjuk nem egészen olyan tudományosra gondoltam, mint amelyekről mostanában a híradások szóltak.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html