A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 1,10 százalékos, az S&P 500-as mutató 1,13 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 1,05 százalékos mínuszban indította a kereskedést - írja az MTI.

Akedélyek azonban csillapodtak valamelyest, és az első öt perc után a Dow Jones ipari átlag már csak 0,69 százalékos, az S&P 500-as index 0,71 százalékos, a Nasqaq piac összetett mutatója pedig 0,79 százalékos mínuszban állt.

A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken is veszteséges a kereskedés. Péntek délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,18 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 1,45 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,32 százalékos mínuszban állt.

Irán és az Egyesült Államok között kiéleződött a feszültség annak nyomán, hogy Donald Trump elnök engedélyével az amerikai hadsereg légicsapásokat mért péntek hajnalban Bagdadra, Iránhoz köthető célpontok ellen.

A támadásokban életét vesztette Kászim Szulejmáni tábornok, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű különleges egysége parancsnoka és Abu Mahdi al-Muhandisz, a Népi Mozgósítási Erők nevű, iráni támogatást élvező milíciákat tömörítő ernyőszervezet vezetője. Irán legfelsőbb vallási és politikai vezetője kemény válaszlépést ígért.

Az amerikai-iráni feszültségek kiéleződése felhajtotta a válságok idején biztos menedéknek számító eszközök, valamint a kőolaj árát. A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) több mint 3,5 százalékkal drágult.

A márciusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 3,68 százalékos pluszban, 68,69 dolláron, a februári szállítású WTI pedig 3,61 százalékos nyereségben, 63,39 dolláron forgott fél négykor. Eddigi napi csúcsán a Brent 69,48 dolláron, a WTI pedig 64,08 dolláron állt.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1147 dollárt adtak, 0,25 százalékkal erősödött az amerikai fizetőeszköz. A jenhez képest viszont 0,36 százalékkal gyengült a dollár, 108,18 jenen forgott.

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára februári szállításra 1,38 százalékkal, 1549,25 dollárra nőtt.

Csütörtökön erős emelkedéssel indították az új évet a New York-i tőzsdeindexek. A Dow Jones 1,16 százalékkal, 28 868,80 pontra, az S&P 500-as mutató 0,84 százalékkal, 3257,85 pontra, a Nasdaq Composite mutatója pedig 1,33 százalékkal, 9092,19 pontra kúszott fel.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!