Szaharai hőség jön a hétvégén

Az érkező hidegfront előtt erős, viharos déli széllel forró levegő érkezik a Szahara felől, vasárnap délen 38 Celsius-fok is lehet - írja az Időkép.
Szabó Zsuzsanna, 2020. augusztus 28. péntek, 15:22
Fotó: Shutterstock

Egy nyugat felől érkező markáns hidegfront előterében dél felől forró, afrikai eredetű légtömegek érkeznek, így augusztus, egyben a meteorológiai nyár utolsó hétvégéje perzselő kánikulával telik majd.

Az Időkép szerint nagy biztonsággal kijelenthető, hogy vasárnap lesz az idei nyár legmelegebb napja, ugyanis előrejelzésük szerint nagy területen emelkedik 35 fok fölé a hőmérséklet, az Alföldön és délen nem lesz ritka a 36-37 fok sem, de lehet akár 38 fokos hőség is.

Ezzel együtt az Időkép felhívja a figyelmet, hogy a délies szél többfelé megerősödik, északnyugaton viharos lökések is lehetnek.

A hétvége nagy részében száraz idő várható, egy-egy frissítő zápor legfeljebb szombaton a délutáni órákban a Dunántúlon és északon, vasárnap este a nyugati határ mentén fordulhat elő.

Mindennek azonban hétfőn vége szakad, megérkezik egy hidegfront és keddre országszerte visszaesik a hőmérséklet és többfelé jelentős csapadék várható.

Hétfőn megérkezik, hullámot vet felettünk a hidegfront, keddre országszerte jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Többfelé jelentős csapadék hullhat.

HOZZÁSZÓLÁSOK