Időjárás: itt az első karácsonyi hivatalos előrejelzés!

Kedden napos, szerdán már felhősebb, hideg időre számít az Országos Meteorológiai Szolgálat, amely kedden először adott ki előrejelzést karácsony napjára.
K. Kiss Gergely, 2017. december 19. kedd, 13:38
Fotó: Pixabay

Kedden a legtöbb helyen több órára kisüt a nap, az ország keleti felén viszont a szakadozott felhőréteg mellett rövidebb napos időszakok valószínűek. Az északi, északnyugati szelet napközben a Dunántúlon és a keleti megyékben élénk lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +4 fok között várható. Késő este 0, -6 fok valószínű, az északi völgyekben lehet ennél kissé hidegebb.

Szerdán a Nyugat-Dunántúlon és a keleti országrészben általában közepesen, vagy erősen felhős lesz az ég. Néhány órára csak a középső országrészben süthet ki a nap, de délután már ott is lehetnek felhősebb időszakok. A Nyugat-Dunántúlon és kora délutántól északkeleten, keleten elszórtan valószínű hószállingózás, gyenge havazás. Néhol megélénkül az északnyugati, nyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1 és -8 fok között alakul, de az Északi-középhegység völgyeiben néhány fokkal hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet -2 és +3 fok között várható.

Mi jósolnak az ünnepekre?

Vasárnap, szenteste napján gyakran erősen megnövekszik a felhőzet, inkább csak rövid napos időszakokra számíthatunk. Helyenként kisebb csapadék kialakulhat: kezdetben hó, majd egyre inkább havas eső, eső. A nyugati, délnyugati szelet többfelé erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és -5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 7 fok között valószínű.

Hétfőn többnyire gyengén felhős, napos időre számíthatunk, csapadék nem valószínű. A nyugati, délnyugati szél többfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között várható.

HOZZÁSZÓLÁSOK