Ennyi időközi választás maradt el a veszélyhelyzet alatt

Húsz időközi választás maradt el a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet idején - derül ki a Nemzeti Választási Iroda adataiból.
Domokos László, 2020. június 18. csütörtök, 11:55
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

A kormány március 11-én hirdette ki a veszélyhelyzetet. A veszélyhelyzet ideje alatt valamennyi, korábban már kitűzött időközi választás elmaradt, és új választást sem lehetett kitűzni.

Az NVI összesítése szerint húsz, már kitűzött időközi választás maradt el: ebből nyolc polgármester-választás volt, öt képviselő-választás, hét pedig települési nemzetiségi választás.

Az első, amely elmaradt a veszélyhelyzet miatt, a március 22-ére a Zala megyei Dobriban kitűzött polgármester-választás volt. Az utolsó pedig június 7-ére volt kitűzve; a Somogy megyei Istvándiban polgármestert választottak volna. A veszélyhelyzet ideje alatt kitűzni sem lehetett időközi választást. Ebben az időszakban nem lehetett népszavazást sem tartani és kezdeményezni.

Az Országgyűlés június 16-án elfogadta a veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényt, amely szerdán meg is jelent a Magyar Közlönyben.

Időközi választás a veszélyhelyzet megszűnését követő naptól, vagyis csütörtöktől tűzhető ki ismét. A ki nem tűzött és elmaradt választásokat tizenöt napon belül, tehát július 2-ig kell kitűzniük a választási bizottságoknak - írta az MTI.

HOZZÁSZÓLÁSOK