Így bízhatunk az új bankjegyekben

Úgy tűnik, hogy nem olyan egyszerű hamisítani a magyar forintbankjegyeket, egy pár már a második próbálkozásnál lebukott. El is kapták őket - írja a police.hu.
Szász Péter, 2017. augusztus 21. hétfő, 16:39
Fotó: Napi.hu

A Kisvárdai Rendőrkapitányság pénzhamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 29 éves fényeslitkei nő és élettársa, egy 28 éves fényeslitkei férfi ellen - olvasható a rendőrség oldalán.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak otthonukban hamis magyar bankjegyeket készítettek.

A leutánzott, hamis pénzzel a nő 2017. augusztus 18-án először egy lövőpetri élelmiszerüzletben fizetett, majd átmentek egy nyírlövői boltba, ahol az eladónő rögtön észrevette, hogy az átadott 20.000 forintos bankjegy nem valódi.

Közölte a gyanúsítottal, hogy értesíti a rendőrséget, aki kikapta az eladó kezéből a hamis pénzt, majd futva távozott a helyszínről. A rendőrök a bejelentést követően a feltételezett tetteseket Baktalórántházán elfogták, majd a Kisvárdai Rendőrkapitányságra előállították.

A pár tagjait gyanúsítottként hallgatták ki, akik beismerő vallomást tettek. Elmondásuk szerint az elmúlt héten több településen jártak, főként boltokban, vagy kocsmákban próbáltak meg fizetni a hamis bankjegyekkel.

A nyomozók a gyanúsítottaktól különböző címletekben közel egymillió forint értékű hamis pénzt foglaltak le. A Kisvárdai Rendőrkapitányság munkatársai a nőt és a férfit őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.

HOZZÁSZÓLÁSOK