Így jutott előnyhöz a Fidesz a választáson - megfigyelők

Értékelték a választásokat a magyarországi országgyűlési választásokat nyomon követő nemzetközi megfigyelők.
Napi.hu, 2014. április 7. hétfő, 14:44
Fotó: Napi.hu

A magyar választóknak valódi választási lehetőségük volt - indította összefoglalóját Adão Silva, a rövid távú EBESZ megfigyelési misszió vezetésével megbízott különleges koordinátora, aki szerint a választás menete így áttekinthető volt.

A választások levezetése hatékony és széles körben biztosított volt - vélte Silva, aki elmondta azt is, hogy a választások jogi hátterét jelentős mértékben átalakították még a voksolás előtt. Egyes módosítások pozitívak voltak, de számos esetben felmerülhetnek aggályok, hiszen fontos fékek és ellensúlyok kerültek ki a rendszerből - emelte ki a szakember.

Silva szerint a fő kormánypárt nem megfelelő előnyt élvezett, a kampány korlátozott volt, ráadásul gyakran elmosódott a határ a kormányzó párt és állam között. A szakember problémának nevezte azt is, hogy alig voltak láthatóak a női jelöltek a választás során.

A kampány összességében visszafogott volt, vidéken szinte láthatatlan - fogalmazott Silva, aki szerint bár számol elektronikus és nyomtatott forrásból volt követhető az eredményt, a médiafigyelés azt mutatja, hogy jelentős elfogultság volt a kormánypárt irányába.

A gondok részletesen

Hosszú időt töltöttünk azzal, hogy elemeztük a választások jogi átalakítását - mondta Audrey Glover nagykövet, az EBESZ/ODIHR korlátozott választási megfigyelési missziójának vezetője, aki szerint volt néhány pozitív változás, de más változások aláásták a fékek és ellensúlyok rendszerét, ilyen volt például az Alkotmánybíróság felügyeleti jogának korlátozása. Az utóbbi időben számos új jogszabályok született, ilyen például az Alaptörvény, vagy a választásokról szóló törvény átírása, ugyanakkor ezek során a társadalmi konzultáció kismértékű, vagy teljesen hiányzó volt. Ez sem a magyar jogszabályokkal, sem a nemzetközi normákkal nincs összhangban - emelte ki Glover. Véleménye szerint azt is tapasztalták, hogy a kormányhirdetések és a Fidesz-hirdetések egybeestek, ezáltal tehát egyenlőtlen játékfeltételeket teremtettek.

Nyugodt és pozitív választás, a kisebbségek ugyanakkor láthatatlanok maradtak - vélte Jennifer Hilton bárónő, az EBESZ Parlamenti Közgyűlése küldöttségének elnöke. Elmondása szerint egyes helyeken helyszűkéről számoltak be és előfordult, hogy több mint egy órát kellett várni, amíg szavazni lehetett. Gondosabb tervezéssel, nagyobb előrelátással ez meg lehetett volna előzni - hangsúlyozta Hilton bárónő.

Megvizsgálták a kampányfinanszírozást is, ahol úgyszintén voltak pozitív változások, de szabályozatlanul maradtak fontos területek, pl a harmadik felek által folytatott kampány - vélte Glover.

A megfigyelések során médiamegfigyelést is végeztek négy héten keresztül, a tapasztalatok aggodalomra adnak okot - emelte ki a szakértő. Szerinte az a tény, hogy a Fidesszel összefüggésben álló üzletemberek vásárolnak nekik médiaadókat, oda vezetett, hogy az újságírók öncenzúrát alkalmaztak, de továbbá gondnak nevezte a politikai egyensúly hiányát a Médiatanácson belül is. Az 5 megfigyelt tv-adónál, háromból a Fidesz mellett elfogult tudósításokat adott. Ez pedig aláássa azt az elvet, hogy a résztvevők a médiához egyenlő mértékben kell, hogy hozzáférjenek - vélte Glover.

Mindezek a problémák jelentős és indokolatlan előnyhöz juttatták a kormánypártokat - emelte ki Glover, aki szerint ez potenciálisan korlátozta a választók tájékozottságát és hozzájárult ahhoz, hogy csökkent a választók általános bizalma a választásokkal szemben.

A teljes magyar nyelvű jelentést itt olvashatja.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

drama, 2014.04.08 12:56

Tisztelt hozzászólók!

Emlékeznek még Lázár és Rogán által beterjesztett előregisztráció rendszeréhez: amikor az volt az árja trendi nagymagyar, nagynépnemzeti javaslat,hogy akkor vehetsz részt a választáson ha előtte regisztrálsz rá!
Kíváncsi vagyok ha ez a kaffkai őrület megvalósult volna: hány százalékos lett volna a választási részvétel!
Szerintem csak az a MAXIMUM 2 millió "zember" vett volna rajta részt, akik OV hívők: hisz ők inkább hagyják meghalni gyermeküket, de akkor is csak a Viki csak a Viki csak a Viki(ejakulációig lehetne írni..)
Kesdves lauda:
Ne legyen annyira oda a trendi OV csávójától!
ugyanis MINDEN társadalomkutató, társadalomszociológus, szegénységkutató bebizonyította:
az OV rezsim nagy elosztórendszereinek VESZTESE a SZEGÉNYEK, a KIS ÉRDEKÉRVÉNYESÍTÉSSEL rendelkező társadali csoportok lettek(akikbe a Békemenetesek még kéjesen, ejakulálva bele is rugtak, mert ez olyan trendii, keresztény cselekedet, hogy húúú)
De kedves Lauda!
Válasszon meg engem Miniszterelnöknek!:))
Csinálok én önnek olyan trendi büdzsét és államadóság szintet, hogy csak csuda: mindjárt lenne 1% alatti a hiány!
1. elvenném Viki gyerek Felcsútját, Középcsútját, Alcsútját...meg a többit!
2. Simicska cégét azonnal államosítanám: merrt ugye a Közgép az egy burzsuj/profitorientált cég, és ezt illetve az összes Lázár és Rogán vagyont elosztanám a szegényeknek!
3. a burzsuj Békemenetesekre extra adót vetnék ki(mindjárt nem lenne kedvük Békemetelni-hihi)
Na ügyi vagyok?mit szól hozzá??
Vagyok én is olyan tökös legény, mint OV haverja! :))
Tudom, tudom: elgurult a gyógyszerem...de azért trendi ugye?
:)))
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

drama, 2014.04.08 12:51

Tisztelt hozzászólók!

Emlékeznek még Lázár és Rogán által beterjesztett előregisztráció rendszeréhez: amikor az volt az árja trendi nagymagyar, nagynépnemzeti javaslat. hogy akkor vehetsz részt a választáson ha előtte regisztrálsz rá!
Kíváncsi vagyok ha ez a kaffkai őrület megvalósult volna: hány százalékos lett volna a választási részvétel!
Szerintem csak az a MAXIMUM 2 millió "zember" vett volna rajta részt, akik OV hívők: hisz ők inkább hagyják meghalni gyermeküket, de akkor is csa ka Vki csak a Viki csak a Viki(ejakulációig lehetne írni..)
Kesdves lauda:
ner legyen annyira od a trendi OV csávójától!
ugyanis MINDEN társadalomkutató, társadalomszociológus, szegénységkutató bebizonyította:
az OV rezsim nagy elosztórendszereinek VESZTESE az SZEGÉNYEK, a KISÉRDEKÉRVÉNYESÍTÉSSEL rendelkező társadali csoportok lettek(akikbe a Békemenetesek még kéjesen, ejakulálva bele is rugtak, mert ez olyan trendii, keresztény cselekedet, hogy húúú)
De kedves lauda!
válasszon meg engem miniszterelnöknek!
Csinálok én önnek olyan trendi büdzsét és államadóság szintet, hogy csak csuda: mindjárt lenne 1% alatti a hiány!
1. elvenném Viki gyreke Felcsútját, Középcsútját, Alcsútját...meg atöbbit!
Simicska cégét azonnal államosítanám: merrt ugye a Közgép az egy burzsuj cég, Simivsjk avagyont elosztanám az éhezőknek, gyerkőcöknek! :)))
és az összes Lázár és Rogán vagyon elosztanám a szegényeknek!
A burzsuj Békemenetesekre extra adót vetnék ki(mindjárt nem lenne kedvük Békemetelni-hihi)
na mit szól hozzá??
Tudom, elgurult a gyógyszerem...de azért trendi ugye?
:)))
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

pro libertate, 2014.04.08 11:36

@troll:
Mi az, a győzelem után is folytatni kell a hazudozást?

"nominális államadósságot soha nem szoktunk hasonlítgatni" - tekintettel arra, hogy másfajta államadósság nem létezik, nincs más lehetőségünk, csak a nominálist összehasonlítani, ha államadósságról beszélünk...

"az inflációval mindenképp korrigálni kell" - hát tedd azt, ha gondolod. Ennek legegyszerűbb módja pl. a valamelyik világvalutában kifejezett adósság.

"az ország teherbíró képessége szempontjából viszont nem is ez, hanem a gdp arányos a lényeg" - áruld már el, hol tanultad ezt... :DDD
A GDP nem az ország teherbíró képességét fejezi ki, legalább két okból: a GDP nem az ország jövedelme ill. a GDP-t előállítók köre nem azonos az adófizetők körével. Arról nem szólva, hogy ami "arányos", az már nem adósság, hanem ráta...

És akkor még nem beszéltünk a bruttó-nettó tartalomról, a maastrichti adósság fogalmáról, stb.
Az az érdekes ebben a makacs fideszes hazugság-özönben, hogy az államadósság brutális növekedését már így sem sikerül elkendőzni.

Az orbáni "kormányzás" egyetlen alapelvre épül: csalni, hazudni mindenáron. Lásd választás.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

MOKSONY, 2014.04.08 10:46

@lauda: szep napot..nemtudom honnan szedte azt a zagyvasagot..az allamadosag erdekesmodon tobb mint azt igertek..munkahely közmunka..on szerinz ez mire jo arra hogy megse haljunk ehen..imf..nem kellett vettunk hitelt mashonnan es ha jol tudom sokkal tobb kamattal..allampapir kibocsajtas..az is hitel..mejik kormany nyulta le az emberek nyugdij megtakaritasat??hazug es csalard modon..nem tudom hogy ön hol dolgozik es mennyit keres..de nekem volt 22800ft..tudja ön hogy ez mire eleg kivanom hogy jojjon es probalja ki velem..fizesse ebbol az ugy nevezett rezsit..es meg eljen meg belole..lehet hogy on megtud...arulja el nekunk is..erdekes modon barhova megyek mindenhol szidjak orbant..de szavazni egyse ment..es tudja mert..mert feltek holnap mer kirugjak oket...es meg az se lessz ami eddig volt..ebben az orszagban erdekes modon konnyen lehet gazdagodni..ha e fideszes barok hatsofelet nyaljuk..soknak ez megadatik..de nem mindenki el vele es aki nem ezt valasztja az mar bolsi kommunista es nem magyar..hat itt tartunk de bizink hogy lessz meg normalis magyarorszag..
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

troll, 2014.04.08 10:38

nominális államadósságot soha nem szoktunk hasonlítgatni, mert nem ugyanannyit ér ma egy forint ,mint 10 évvel ezelőtt, tehát az inflációval mindenképp korrigálni kell.
az ország teherbíró képessége szempontjából viszont nem is ez, hanem a gdp arányos a lényeg, ezért ezt veszik mindig figyelembe.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html