Az elmúlt hét nem volt kifejezetten örömteli Magyarország miniszterelnökének, Orbán Viktornak. Elvesztette a reményt arra, hogy megépül a Déli Áramlat gázvezeték, amely új gázforrást és tranzitbevételi lehetőséget ígért, aztán John McCain amerikai szenátor neofasiszta diktátornak minősítette - kezdi Hungarian Blues címmel megjelent cikkét a Transition Online hírportálon Martin Ehl, a cseh Hospodarske Noviny napilap külpolitikai szerkesztője.

Az utóbbi megjegyzés Orbán szerint azt bizonyítja, hogy Magyarország függetlensége támadás alatt áll. Ezzel azonban nem volt vége a csapások sorozatának. Budapest utcáin újabb tüntetésen tiltakoztak az emberek az államigazgatást átszövő korrupció ellen, végül a legfrissebb közvélemény-kutatás szerint drámaian zuhant a Fidesz népszerűsége. A jelenlegi 25 százalékos támogatottság élesen szemben áll az áprilisi választási eredménnyel, amely szerint a szavazók 45 százaléka állt a kormánypártok mögött.

Mások se örülnek

Ez nem jelenti azt, hogy a kormánnyal szemben állóknak nagyon jó napjaik lennének. Éppen ellenkezőleg: a baloldali ellenzék, amely korábban lejáratta magát, csak keveseknek kínál hiteles alternatívát. Egyre több magyarnak van tele a hócipője a teljes magyar politikai elittel, a működő pártokkal és a politikusokkal.

Ez két ok miatt is veszélyeket rejt magában. Egyrészt azért mert a szélsőjobboldali Jobbik malmára hajthatja a vizet, másrészt pedig azért, mert növelheti az apátiát, az apolitikus közhangulatot. Ez a hangulat arra a levertségre emlékezteti a cseh újságírót, amely az 1968-as prágai tavasz bukása után alakult ki a csehszlovák társadalomban.

A hivatalosan "normalizációnak" nevezett korszakban az emberek a magánéletük felé fordultak, családtagjaikkal és barátaikkal vették körül magukat, ezen túl legfeljebb a hétvégi házukkal törődtek, ha volt pénzük ilyet venni. Ha tehették, a gyerekeiket külföldre küldték tanulni és dolgozni.

Milyen fát?

Ehl nemrégiben beszélgetett egy magyar barátjával, aki azelőtt szenvedélyesen vitatkozott politikai kérdésekről. Most az volt a fő téma kettejük között, hogy milyen fát kellene ültetni a illető kertjének üresen álló sarkába. A magyar politika állapotára vonatkozó kérdésekre mindig ugyanaz a nyilvánvaló válasz adódott - reménytelen -, így a magyar barát úgy érezte, kár szót vesztegetni rá.

Orbán azonban nemrégiben elkövetett egy hibát: a kormány előállt az internetadó ötletével, amelyre a 2010-es hatalomváltás utáni legnagyobb tömegtüntetés volt a válasz. Olyan fiatalok is az utcára mentek, akik eddig apolitikusak voltak. Ha nem is lépett egyelőre a színre olyan politikai erő, amely alternatívája lehetne akár a Fidesznek, akár a baloldali ellenzéknek, a befelé fordulás trendje ebben az évben megfordulni látszik.

Pókháló

Rendkívül nehéz lesz azonban elboldogulni azzal a hatalommal, amelyet Orbán az elmúlt években kiépített. Ellenzéki szakértők egy csoportja - akik Magyar Bálint szociológus, volt SZDSZ-es politikus vezetésével írtak két tanulmánykötetet - maffiaállamnak nevezik ezt a rendszert. Szerintük gazdasági és politikai uram-bátyám hálózatok fonják át az országot, miközben olyan fiatal politikai menedzserek koncentrálják kezükben a hatalmat, mint Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter.

A cseh közíró szerint azonban a magyar közélet siralmas állapotáért nem az Orbán-kormány a felelős - szemben azzal, ahogy azt a nemzetközi média tálalja. A magyar kormányfő ugyan meglehetősen messze jutott az 1989 óta elért demokratikus eredményektől, ám az igazi ok mélyebben keresendő.

A mostanra kialakult helyzet gyökerei a magyarországi politikai-gazdasági átmenet sajátosságaiban keresendőek. Abban, hogy az értékekre mindig is árnyékot vetett a gazdasági ígérgetés és a demokratikus alapelvek technokrata felfogása. Ez igaz az összes volt szocialista országra, amely belépett a NATO-ba és az EU-ba, ám a magyar politikai osztály jutott a legmesszebbre ezen a rossz úton, amelyek negyed százada indult el.