− Az interjú első részében három problémakört vázolt fel, melyekkel a válság után szinte minden kormányzat szembesül. Ezek közül a harmadik a transzparencia hiánya. Magyarországon − és a régióban is − egyre nagyobb probléma a korrupció, a kiszámíthatatlanság. Külföldi cégvezetők, kamarai tagok is a leggyakrabban ezekre panaszkodnak. Véleménye szerint mit tehet itt a kormányzat?

− Először is szeretném leszögezni, hogy ez nem csak önöknél vagy a feltörekvő országoknál jelent problémát. Kanadában nagy vihart keltett az úgynevezett támogatási botrány: 1997 és 2003 között Ottawa 250 millió dollárral támogatott különböző québeci kulturális rendezvényeket azzal a szándékkal, hogy ezzel javítsa a szövetségi kormány elfogadottságát a szeparatizmus felé hajló tartományban. A kormánypárthoz közel álló kommunikációs és marketingcégekhez viszont összesen 100 millió dollár került illegális "jutalékként", amiért szinte semmilyen értékelhető ellenszolgáltatást nem nyújtottak a kormánynak. Sokan felkapták a fejüket, elsőre nem is hitték el, hogy történhetnek ilyen esetek Kanadában.
Visszatérve, világszerte problémát okoz a korrupció, a kormányzati átláthatóság, kiszámíthatóság hiánya. Ez pedig rombolóan hat az országban befektetni szándékozókra − legyenek azok hazaiak vagy külföldiek − és az adófizetőkre is. Emiatt olyan törvényekre, szabályokra van szükség, amelyek a kormányokat elszámoltathatóvá teszik.

− De ezek könnyen módosíthatók...

− Igen, ezért is van szükség olyan kitételekre, hogy csak bizonyos feltételek teljesülése esetén lehessen megváltoztatni a törvényeket. Hadd hozzak fel ismét egy kanadai példát. Ontario államban a kormányzat egyetlen évben sem fogadhat el deficites költségvetést − hacsak ebbe a parlamenti képviselők 100 százalékban nem egyeznek bele. A törvény utóélete túlmutatott az eredeti szándékokon, a deficitről alkotott teljes filozófia változott meg. Ezek a szabályok, törvények időnként meglehetősen szigorúak − és könnyen lehet, hogy komoly terheket rónak a vállalkozókra. Ám ha kiszámíthatók, akkor a magánszféra elfogadja ezeket a szigorú szabályozásokat is, ha tudja, hogy cserébe stabilitást kap.

A közmunkaprogramok rövid távon működnek

− A magyar kiigazítás egyik elemeként komoly átalakítások vannak a szociális segélyeknél, a munkanélkülieknek járó juttatások jogosultsági idejét például komolyan lerövidítik. Véleménye szerint a három − bizonyos esetekben hat − hónapig járó segély "mire elég"?

− A munkanélküli-segély célja, hogy támogassa az embert, amíg munkát keres. Abban az esetben elfogadható lehet a járandóság idejének rövidítése, ha közben az állam segít a munkanélkülieknek állást találni. Meg kell találni az egyensúlyt az időtartam és az álláskereséshez nyújtott segítség, a piacon jelen lévő betöltetlen álláshelyek száma közt.

− Magyarországon az utóbbival komoly problémák akadnak, ezért is döntött úgy a kormány, hogy jelentős közmunkaprogramokat indít. 
− Igen, ehhez az eszközhöz sok kormány nyúl, hiszen ha az államnak már eleve segélyt kéne nyújtania az állástalanoknak, akkor inkább munkához köti ezt a támogatást. Nincs ezzel egyedül a magyar kormány − gondoljunk csak a második világháborút követő újjáépítési programokra. Rövid távon akár ez működhet is, de hosszú távon semmiképp, hiszen a programok növelik az államadósságot, miközben olyan befektetőt nem lehet találni, aki hajlandó lesz finanszírozni ezeket a programokat.

− Milyen időtartamot tartana megfelelőnek a közmunkaprogramokra?

− Ezt nehéz megmondani, de ha minél hamarabb kifutnak ezek a programok, az annál előnyösebb.

 

Erős vezetés és stratégia nélkül nincs kitörés

− A régió államai a válság előtt a nagy nyugati vállalatok idevonzásával tudtak komoly növekedést elérni, ami viszont jelentős folyó fizetési mérleghiánnyal párosult. Azonban ezek a cégek egyre inkább Ázsiába teszik át a termelésüket. Véleménye szerint mivel lehetne visszavonzani a befektetőket?

− A transzparens állami viselkedés, a beruházási környezet stabilitása, kiszámíthatósága kulcskérdés. Fontos, hogy képzett munkaerővel rendelkezzen az ország és ez a munkaerő akarjon dolgozni, meglegyen benne a szándék a fejlődésre. Kétségtelen, hogy az iparosodott országokra komoly hatással vannak az Ázsiából érkező olcsó termékek, de nem csak az alacsony munkaerőköltségekre épülő termelés az egyetlen járható út. Németország a magas hozzáadott értékű és innovatív iparával tud lépést tartani a magas munkaerőköltségek ellenére, az Egyesült Államok pedig a világ legerősebb felsőoktatási rendszerének köszönhetően versenyképes.

− A régióban azonban egyre magasabbak a munkaerőköltségek, miközben a kutatásra, fejlesztésre költött kiadások továbbra is alacsonyak. Milyen kitörési receptet tudna ajánlani?

− A dél-koreai felzárkózás példájával élnék, ahol három tényezőre volt szükség. Elsőként a koreai háború után egy nagyon határozott, cselekvésorientált vezetés került hatalomra, amely a gazdasági növekedést tűzte zászlajára. Másodsorban meghatároztak három kulcsszektort − mikroelektronika, hajó- és acélgyártás, valamint járműgyártás −, mivel Dél-Korea gazdasága erősen a mezőgazdaságra épült. Fontos hozzátenni, hogy a kelet-ázsiai állam a kezdetekben nem rendelkezett sem nyersanyagokkal, sem tőkével, amelyekből ezeket az iparágakat fel lehetett volna futtatni. Először befektetőket kellett találni − például a brit Barclays bank jelentős forrásokat biztosított. Harmadrészt az emberek ki akartak törni a szegénységből és hajlandóak voltak keményen dolgozni a sikerért.

Ugyan ez nem egy olyan folyamat, amely egy az egyben lemásolható, hiszen a földrajzi és kulturális különbségek meghatározóak, ám az kétségtelen, hogy erős vezetéssel és tiszta, egyértelmű stratégiával kezdődik a "sikerrecept". A demokráciának ez amúgy is az egyik problémája: a kompromisszumok és a kormányváltások miatt a vezetésnek sokszor nincs elég ideje arra, hogy a terveket végigvigye. De a kelet-ázsiai sikertörténetek jó példával szolgálhatnak a kelet-közép-európai régió országai számára is, abból a szempontból, hogy milyennek kell lennie egy határozott vezetésnek, hogyan kell kijelölni a fejlődési irányokat és miképp kell ösztönözni az embereket.