Így veszi át az MFB a Regionális Fejlesztési Holding feladatait

A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) a következő hetekben dönt arról, mikor és hogyan veszi át az MFB Csoport megszűnő, pénzügyi szolgáltatással és tanácsadással foglalkozó tagja, a Regionális Fejlesztési Holding (RFH) érdekeltségeit és tevékenységeit – közölte MFB.
MTI, 2015. augusztus 13. csütörtök, 20:02

Az állami tulajdonú, szakosított hitelintézet tájékoztatása szerint az eddig elsősorban kis- és középvállalkozások forráshoz jutását segítő RFH portfólióját már áttekintették, a társaság jogi és pénzügyi átvilágítása lezárult. Az RFH által felhalmozott tudást és képességeket az MFB a jövőben átveszi, így a tehetséges szakértő kollégák folytathatják majd munkájukat az MFB Csoporton belül - tájékoztatott a fejlesztési bank. A holdingnál még nem voltak elbocsátások - jegyezték meg.

Az RFH megszüntetésére azért van szükség az MFB szerint, mert - független a szakértői vizsgálatok alapján - a tanácsadó cég feladatát nem az elvárt hatékonysággal látta el, így a jelenlegi formában nem működhet tovább. Az RFH szolgáltatásainak mindegyike megújul, és az MFB Csoporton keresztül a jövőben is elérhető lesz az ügyfelek számára.

Az MFB tavaly novemberben jelentette be, hogy új stratégiájának megfelelően pénzügyi szolgáltatóközponttá alakul. A bank akkori közlése szerint az új működési modell lehetővé teszi az MFB részvételét a 2014-2020-as EU-s visszatérítendő és vissza nem térítendő források szétosztásában. A forráskezelői szereppel összefüggésben az MV-Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. (MV) a bank szervezetébe olvad.

Az idén az év elején megindult és június 30-ával be is fejeződött az MV Zrt. beolvasztása, ezzel párhuzamosan kezdetét vette a leánycégek üzleti irányító, támogató és ellenőrző funkciójának bankba telepítése.

A bankcsoporton belüli integrációnak köszönhetően csökkent az MFB munkavállalói létszáma. A hatékonyabb, átláthatóbb, olcsóbb szervezet felállításával éves szinten kétmilliárd forint megtakarítás elérését célozta meg az MFB, sőt a kiadáscsökkentés csoportszinten ennek akár a többszöröse is lehet - közölték.

mfb
HOZZÁSZÓLÁSOK