A hírügynökség a tudósításában kiemelte Matolcsy György azon bejelentését, hogy jövőre nem lesznek megszorítások Magyarországon, ugyanis erre nincs szükség a GDP arányos hiány 3 százalék alatt tartása érdekében. Erre szolgál a bankadó - mondta a nemzetgazdasági miniszter a tv2 Mokka című műsorában.


A jövő évre vonatkozóan Matolcsy határozottan kijelentette: nem lesznek megszorítások. „Vagy megszorítás, vagy bankadó" - fogalmazott a miniszter, aki emellett megjegyezte, hogy ez volt a nyári EU/IMF tárgyalásoknak is a tétje. További megszorításokat akartak a nemzetközi szervek, mert a jelenlegi Fidesz-kormány egy 300 milliárd forintos „fekete lyukat örökölt a kormánytól" -mondta.


Az IMF Matolcsy elmondása alapján 10-12 olyan aprónak tűnő, de összességében 300 milliárd forintos megszorító csomagot követelt, amely hozzányúlt volna a munkavállalók jövedelméhez, a szociális rendszerhez, a családtámogatáshoz - amire nemet mondott a kromány. Ezek helyett vezette be a Fidesz-kormány a bankadót. Mivel ezt jövőre is fenntartja a kormány, ezért nem lesz szükség megszorító csomagra - jelentette ki Matolcsy.


Emellett azonban azt is hangsúlyozta, hogy a kormány elkötelezett a jövő évi hiány 3 százalék alá szorítsa mellett. Arra a kérdésre, hogy a 3 százalékos hiány akkor is teljesíthető-e, ha az Európai Unió nem fogadja el a magánnyudíjpénztárakra vonatkozó a javaslatot, Matolcsy György azt mondta: "úgy készülünk a költségvetéssel, hogy nem tudjuk beszámítani a 3 százalék alatti hiányba a magánnyugdíjpénztárakat" Hozzáfűzte ugyanakkor: az erre irányuló "harcuk" jogos.


Matolcsy beszélt arról, hogy az egykulcsos, 16 százalékos személyi jövedelemadót mindenképpen bevezetik jövőre. "Tehát Magyarországon 2011. január elsejétől új világ lesz a személyi jövedelemadózásban", csak az a kérdés, hogy egy, két vagy három lépésben vezetik-e be - fogalmazott.


Emellett ismét hangsúlyozta: a szociálisan leginkább rászorulók számára fennmarad a távhő- és gázártámogatás, szükség van ugyanakkor egy államreformra, a bankadót pedig jövőre is megtartják. A bürokrácia csökkentéséből 150-200 milliárd forint megtakarítással számolnak, de az állami vállalatok rendbetétele is többletbevételeket hozhat - mondta Matolcsy.