Itt a friss időjárásjelentés - ezt kapjuk karácsonyra

Vasárnap estig a Kárpát-medencébe a szombaton átvonult melegfront mögött több fokkal enyhébb, szárazabb levegő érkezik. Vasárnap napközben csapadék nem valószínű. Ebből pedig az is következik, hogy idén sem lesz fehér a karácsony - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzéséből.
Szabó Zsuzsanna, 2017. december 23. szombat, 15:27

Az OMSZ szerint szombaton többnyire erősen felhős lesz az ég, csak rövid napos időszakok lehetnek. Délután helyenként eső, északkeleten havazás, havas eső várható, kis eséllyel ónos eső is előfordulhat.

Az északnyugati, nyugati szél többfelé megélénkül, a középső országrészben és a Dunántúlon néhol megerősödik.

Éjszaka elszórtan várható gyenge eső, hajnalra megszűnik a csapadék és nagy területen csökken a felhőzet.

Vasárnap általában gyengén vagy közepesen felhős idő várható többórás napsütéssel, de északkeleten felhősebb körzetek is lehetnek. Napközben csapadék nem valószínű.

Az északnyugati, nyugati szél több helyen megerősödik, néhol viharos közeli széllökések is lehetnek.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +6 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 7 és 12 fok között valószínű, de északkeleten néhol 3, 6 fok is lehet. (A hosszúhétvégére szóló prognózist itt olvashatja)

Fotó: Pixabay

HOZZÁSZÓLÁSOK