Január elsején lép hatályba az új innovációs törvény

Január elsején lép hatályba az új innovációs törvény, az Országgyűlés november 25-i ülésén fogadta el a tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról szóló új szabályozást.
MTI-Eco, 2014. december 30. kedd, 08:30
Fotó: Stockfresh

A törvény értelmében létrejön a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) az Országos Tudományos Alapprogramok Iroda (OTKA Iroda) és a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) összeolvadásával. Az összeolvadást követően az NKFI Hivatal mint az OTKA Iroda és a NIH általános és egyetemes jogutódja látja el az összeolvadó költségvetési szervek közfeladatait.

Az új hivatalhoz kerül minden központi kutatási, fejlesztési és innovációs pályázati forrás, valamennyi nemzetközi tudományos intézményben és tudományos programban való részvétel koordinálása.

A jelenlegi Kutatási és Technológiai Innovációs Alap jogutódjaként létrejön a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap, amelynek forrása a továbbiakban is a költségvetés és a gazdasági társaságok által befizetett innovációs járulék lesz majd. Az új törvény mind a kutatás-fejlesztési, mind pedig az innovációs támogatások kapcsán külön jogcímként nevesíti a szellemi tulajdon védelmét és hasznosítását.

A törvény szerint az OTKA Iroda, a NIH és a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap kiadási előirányzatai terhére 2014. december 15-ét követően új kötelezettség nem vállalható, kivéve a jogszabály által előírt, valamint a napi üzemi működést érintő kötelezettségeket, amelyek esetében a határnap 2014. december 31.-e.

A Kutatási és Technológiai Innovációs Alap 2014. december 31-én megszűnik. A 2015. január elsején folyamatban lévő költségvetési támogatásokhoz kapcsolódó kezelőszervi feladatokat 2015. január elsejétől az NKFI Hivatal végzi, az NKFI Alap terhére.

A törvény rögzíti azt is, hogy a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap működtetésének adminisztratív feladatai ellátása tekintetében az NKFI Hivatal a Miniszterelnökség jogutódja.

HOZZÁSZÓLÁSOK