Jelentős változás jön az utalványoknál

Változnak jövőre az utalványokra (vásárlási voucherek, kuponok, ajándékkártyák) vonatkozó adózási szabályok - hívta fel a figyelmet a Deloitte, a tanácsadó cég szerint ez azt eredményezheti, hogy a vállalkozások még bátrabban nyúlnak majd ehhez a vásárlásösztönző eszközhö.
Szabó Dániel, 2018. augusztus 2. csütörtök, 17:10

A Deloitte csütörtöki közleménye szerint az utalványok áfakezelése a jelenleg hatályos szabályok és joggyakorlat alapján meglehetősen kedvező. Mivel az utalványok pénzhelyettesítő eszköznek minősülnek, átruházásukkor nem keletkezik adófizetési kötelezettség, csak akkor, amikor a vásárló az utalványt beváltja, vagyis egy termék vagy szolgáltatás ellenértékét (részben vagy egészben) azzal egyenlíti ki - írja az MTI.

A fizetendő adó alapja az értékesített termék vagy szolgáltatás ellenértéke, függetlenül az utalvány értékétől. Ha az utalványt érvényességi idején belül nem használják fel, a kibocsátónak nincs adófizetési kötelezettsége. Ezeket a szabályokat azonban eddig nem mondta ki egyértelműen az áfatörvény, ezért bizonyos mértékű jogbizonytalanság volt ezen a téren - mutatott rá a Deloitte.

Az Európai Unió Tanácsa annak érdekében, hogy az EU tagállamaiban kialakult eltérő adózási gyakorlatot egységesítse, külön irányelvet alkotott, melyet a 2018. december 31-ét követően kibocsátott utalványokra kell majd alkalmazni. A 2019-es adócsomag ezt beemelte az áfatörvénybe.

Az új szabályozás alapján két típusú utalvány van: az egycélú utalvány, melynek már a kibocsátásakor ismert az utalvány tárgyát képező termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás teljesítési helye és a fizetendő adó összege, valamint a többcélú utalvány.

A két utalványtípus adózási megítélése jelentősen el fog térni egymástól. Míg az egycélú utalványok esetén az adófizetési kötelezettség főszabály szerint az utalvány kibocsátásakor, átruházásakor keletkezik, addig többcélú utalványok esetén az utalvány beváltásakor.

Nagyon fontos lesz a megfelelő besorolás, mivel teljesen más szabályok vonatkoznak az egycélú és a többcélú utalványok kibocsátására, továbbértékesítésére, beváltására és bizonylatolására. A vállalkozásoknak érdemes lehet felkészülniük az új szabályok alkalmazására, és megvizsgálni, hogy az általuk jelenleg alkalmazott utalványi rendszerek megfelelően beilleszthetők-e az új szabályozásba, valamint, hogy az egyes utalványokat hogyan kell majd kezelni a jövőben az áfa szempontjából - kommentálta Tancsa Zoltán, a Deloitte adóosztályának partnere a cég közleményében.

A fotó forrása: Pixabay.

HOZZÁSZÓLÁSOK