Jelentősen változhat a méz ára?

Kevés repcemézre számítanak idén a méhészek, mert a márciusi hideg időjárás miatt megkésett a generációváltás a méheknél - közölte Molnár Ferenc, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) Jász-Nagykun-Szolnok megyei szervezetének szaktanácsadója szerdán az MTI-vel.
Dzindzisz Sztefan, 2018. április 18. szerda, 19:58
Fotó: Pexels

A hideg március után hirtelen nyáriasra fordult melegben hamar virágzásnak indultak a gyümölcsfák, a méhek fejlődésének üteme azonban nem ilyen gyors. Hozzátette: a repce már virágzik, a méhek viszont még nincsenek megfelelő állapotban, nem elég népesek.

Ideális körülmények mellett repcevirágzásra már ötvenezres egyedlétszámmal rendelkeznek a jobb családok, ezzel szemben most április közepén, a márciusi vegetálás miatt - amikor már majdnem teljesen megnyílt repcetáblák is vannak - ennek fele, azaz mintegy 25 ezer az egyedlétszám - számolt be.

Megjegyezte: bár virágzik a repce, de amit gyűjtenek a méhek, fel is élik az utódok kineveléséhez. A pete lerakásától számított huszonegy nap alatt kelnek ki a dolgozó méhek, és ugyanennyi idő alatt válnak gyűjtőméhhé - közölte.

A szaktanácsadó szólt arról is, hogy a teleléssel nem volt gond idén és bár országos összesítés még nem készült, Jász-Nagykun-Szolnok megyében a betelelt méhállomány mindössze tíz százaléka pusztult el.  Molnár Ferenc elmondta: számos méhészetben nulla kilogramm repcemézre számítanak, a többszáz méhcsaláddal rendelkezőknek lehet repceméze.

Az akácvirágzás május 10-e körül várható, plusz-mínusz öt nap, addigra a remények szerint megerősödnek a méhek - mondta, hozzátéve: azért is bíznak ebben, mert az akácméztermés határozza meg a méhészetek éves bevételét.

Molnár Ferenc elmondta: a fentiek hatással lesznek a mézárakra is, a felvásárlási árak majd az első repceméz pergetése után derülnek ki. Tavaly a repceméz kilónkénti induló felvásárlási ára 750 forint volt, a vegyes- és napraforgómézé 600 forint, míg az akácmézé 1250 forint.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK