Jó hírt kapott a bérből és fizetésből élők 60 százaléka

Július 1-től 2 százalékkal csökkent a szociális hozzájárulási adó mértéke. Ez a változás mind a munkabérek, mind a juttatások terén alacsonyabb munkáltatói terhet jelent. A cafeteriatrend.hu munkatársai kutatásukban arra keresték a választ, hogy mire költi a munkáltató a 2 százalék szochót.
K. Kiss Gergely, 2019. július 17. szerda, 16:00
Fotó: Napi.hu

Míg júniusban például a Széchenyi pihenő (Szép) kártyán az éves kereteken belül adott juttatásra a munkáltató 34,5 százalék adót fizet, addig ez az érték júliustól már csak 32,5 százalék lesz. Így például egy július 1. után adott 200 ezer forintos Szép-kártyás juttatásnál 4 ezer forint maradhat a munkáltatónál. Amennyiben ezt az adócsökkentést továbbítja a munkavállaló felé, úgy ők bő 3 ezer forinttal többet kaphatnak ugyanazzal a munkáltatói költséggel.

A cafeteriatrend.hu munkatársai július 16-án zárták azt a kutatást, melyben azt vizsgálták, hogy mit tesznek a munkáltatók a szociális hozzájárulási adó csökkenése után a juttatásokkal. Mennyien számíthatnak arra, hogy a második félévben több juttatást kapnak majd az adócsökkentést követően és milyen arányban használják a munkáltatók más célokra a megmaradó összeget. A kutatáshoz kapcsolódó kérdőívet 459 válaszadó töltötte ki.

Azt tapasztalom, hogy sokféle módon reagálnak a változásra a munkáltatók, és nem létezik egyetlen általános megoldás, mely mindenki számára megfelelő lehet - foglalja össze az eredményeket Fata László juttatási szakértő.

A válaszadók 10,7 százaléka mondta azt, hogy náluk a cafeteria rendszerben a munkavállalók újra nyilatkoznak a fennmaradó keretről, és a második félévben eszerint az új igénylés szerint kapják majd a juttatásaikat. 10,5 százalék nem nyilatkoztatja újra a munkatársait, hanem a korábban egyeztetett rend szerint, de magasabb nettó összegben kapják a dolgozók a béren felüli elemeket.

A dolgozók 60 százaléka valamilyen formában jól jár

A kutatásban résztvevő munkáltatók 10,9 százaléka nem számolja át év közben a tervezett juttatások értékét, hanem év végén határozhatják meg a munkatársak, hogy milyen formában veszik igénybe a fennmaradó összeget. Emellett 9,8 százalék úgy nyilatkozott, hogy az év végén valamilyen fix juttatási formában - nem a dolgozó új nyilatkozata alapján - adja ki a munkavállalóknak az adócsökkenés miatt megmaradt pénzt.

Látható tehát, hogy a válaszadók 41,9 százalékánál az egyéni juttatási értékeket előbb vagy utóbb megkapják a munkavállalók. Emellett 8,5 százaléknál bár a munkavállalók egyénileg nem kapják meg az adócsökkenés miatt megmaradó pénzt, de a munkáltató ezt visszaforgatja a közösség számára, és mindenki számára hasznos projektekre költi. (például közös rendezvények, közös terek, infrastruktúra és egyebek)

A válaszadók 38,6 százalékánál viszont az adócsökkenésből fennmaradó összeget nem kapják meg a dolgozók. (A munkáltatók 11 százaléka úgy nyilatkozott, hogy a felsoroltakon kívül egyéb megoldást követ 2019-ben.)

HOZZÁSZÓLÁSOK