Katasztrófahelyzet az országban - riadót rendelt el a belügyminiszter

A rendkívüli időjárási körülmények miatt az országban katasztrófahelyzet alakult ki, emiatt Pintér Sándor belügyminiszter péntek délelőtt riadót rendelt el a rendőrségnél, a katasztrófavédelemnél, és összehívta az operatív törzset. Közölte: nem elégedett az állampolgári fegyelemmel.
MTI, 2013. március 15. péntek, 11:28
Fotó: Napi.hu

Pintér Sándor belügyminiszter pénteki rendkívüli sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, emberemlékezet óta nem volt ilyen időjárás Magyarországon. Pintér Sándor belügyminiszter pénteki rendkívüli sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, emberemlékezet óta nem volt ilyen időjárás Magyarországon. Utalt arra, volt ahol a 100 kilométer/órás szél okozott károkat, vagy emelt három méteres hótorlaszokat, máshol az elektromos áramszolgáltatás szűnt meg.

Közölte, felkérték a honvédség lánctalpas egységeit, hogy vegyenek részt a mentésben. Jelezte ugyanakkor, hogy sok esetben a hófalakkal nem bírtak a hómarók és sok esetben a lánctalpas harci járművek is elakadtak. Közölte, jelenleg is nehézségek vannak az M1-es és az M7-es autópályán.

Elmondta, több száz gépkocsi és ember került a hó fogságába, akiket tudtak kiszabadítottak és melegedőkbe vittek. Akik pedig az autókban maradtak, azoknak igyekeztek vizet, élelmiszert, valamint benzint vinni, utóbbit azért, hogy a kocsikat tovább tudják fűteni.
Azt is hangsúlyozta, mindent megtesznek annak érdekében, hogy mindenki kiszabaduljon a hó fogságából.

Szerkesztőségünk véleménye szerint a riadó elrendelése legalábbis megkésett, hiszen a súlyos helyzet csütörtök délután óta tart: nem kevesen vannak, akik azóta vesztegelnek az autójukban valamelyik hazai közúton, több helyen megbénult a vonatközlekedés, illetve már tegnap több település megközelíthetetlenné vált. Minderről a rendőrség honlapján is tájékozódhatnak az érdeklődők.

Arra az újságírói kérdésre, elégedett-e az eddigi megelőző, illetve mentési tevékenységgel, a belügyminiszter arról beszélt: amit az egységek tettek, azzal elégedett, ugyanakkor az állampolgári fegyelemmel nem. Az egységek mind odaadással, mind szakmai felkészültséggel jelesre vizsgáztak - szögezte le.

Az állampolgári felelőtlenségre példaként említette, hogy előző nap, amikor már mindenki tudta, hogy nem szabad útnak indulni, negyven gépkocsi ütközött össze az M7-es autópályán. "Felelőtlenül elindultak, nyári gumikkal elindultak és 5-10 méteres látótávolságnál olyan sebességgel haladtak, hogy képtelenek voltak megállni (...), és egy ember el is hunyt" - fogalmazott.

A kialakult időjárási helyzet érzékeltetésére arról beszélt, a hókotrók mögött a 100 kilométer/órás erősségű szél három méteres hófalakat emel. Szavai szerint a mostanihoz mérhető időjárási körülmények emberemlékezet óta nem voltak.

A sajtótájékoztatón friss hírként bejelentették azt is, hogy a Terrorelhárítási Központ harci járművei megkezdték az M1-es autópályán rekedt több száz ember mentését. Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője elmondta: a legnehezebb közlekedési helyzet az M1-es és az M7-es autópályán alakult ki, a két autópályát lezárták.

Az M1-es autópályán több helyen jelenleg is zajlik az oldalakat elválasztó szalagkorlát bontása annak érdekében, hogy az ott lévő autósokat vissza tudják fordítani. A szalagkorlát bontását Győr-Moson-Sopron és Komárom-Eszergom megyében végzik - közölte.
Hozzátette: összesen 227 melegedő helységet nyitottak meg, többségében a két autópálya érintett szakaszain.

Bakondi György közölte, az országban 238 beavatkozást igénylő hófúvást regisztráltak, 57 települést elzárt a hó, ez 13.327 embert érint. Mintegy száz közút, öt vasúti vonal járhatatlan. Továbbá egy kikötőt, és három határátkelőt is lezártak - mondta. Adataik szerint eddig 5446 gépjármű akadt el közúton, 18 vasúti szerelvény került a hó fogságába, 160 településen szakadt meg az áramellátás. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a nagyon erős szél hátráltatja a helyreállítást, ezért a megyei katasztrófavédelemnek agregátorokat adtak át.
Elmondta azt is, a mobiltelefon-szolgáltatókkal egyeztettek annak érdekében, hogy sms-t tudjanak küldeni a hóban rekedteknek a "követendő magatartási szabályokról". Kitért arra, hogy jelenleg már 12 honvédségi lánctalpas egység kapcsolódott be a mentésbe, valamint közölte: elfogadták az osztrák köztársaság felajánlását, amely szerint hómarókat küldenek.

Kérte, hogy azokban a megyékben, ahol vörösriasztás van érvényben, senki semmilyen körülmények között ne induljon útnak. Újságírói kérdésre közölte, a nagy szél miatt helikopterek nem használatóak az elzárt településeknél.

Papp Károly országos rendőrfőkapitány elmondta: az elmúlt 24 órában a közutakon három halálos baleset történt, ebből kettő függ össze a rendkívüli időjárási helyzettel. Kilenc baleset súlyos, ötvenhét könnyű, háromszáz pedig sérülés nélkül végződött. Az ország hat megyéjében - Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Veszprém, Somogy, Fejér és Zala - 1430 elakadt jármű van, négyszázan tartózkodnak még most is az autóikban. Az elmúlt 24 órában 4000 embert mentettek ki elakadt autóból - közölte.

Papp Károly elmondta, intézkedett arról, hogy azokon a szakaszokon, ahol elhagyott gépjárművek vannak, legyen rendőri biztosítás. A készenléti rendőrségtől 2700 liter üzemanyagot indíttatott útnak, hiszen - mint közölte - voltak olyan emberek, akik nem voltak hajlandóak elhagyni gépjárművűket, ezért szükségessé válhat az üzemanyag pótlása. Megjegyezte, a készenléti rendőrség teljes állománya készen áll a bevetésre.

Szócska Miklós egészségügyi államtitkár azt közölte, számítottak a rendkívüli időjárásra, ezért a kórházak előre feltöltötték vérraktáraikat. Elmondta, a mentők megerősített szolgálattal készenlétben állnak, és a katasztrófavédelem, valamint a rendőrség segítségével "a legtávolabbi megközelíthető pontig eljutottak", és ott várnak azokra, akiknek segítségre van szüksége.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

DCVI, 2013.03.15 19:18

@Blama:

Magát moderálták nyíltan, mert obszcén, óvodás módon sértegetett mindenkit.
Egy kis lapátolás magának is jót tett volna.
A napi.hu sajtószabadsága miatt lehet még itt.
Köszönje meg nekik!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Blama, 2013.03.15 19:14

@bogyu: A labancok majd biztos kérnek valamit, mint Virág et.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Blama, 2013.03.15 19:10

@DCVI: Szavalt maga - hosszú hazugságot.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

DCVI, 2013.03.15 19:08

Én láttam magamon kívül havat lapátolni a környezetemben.
300 méteres hegyi emelkedős utat egyedül eltakarítottam, mert a feleségem ügyeletes délben be is kellett mennie a kórházba.
Egy kocsi szélességben kellett 60cm-es havat elhányni.
A három gyerekkel 1,5 óra alatt végeztük.
Más nem lapátolt rajtunk kívül.
Este örömmel konstatálták, hogy nem kell lenn parkolniuk.
Most már a szél sem fogja visszafújni a porhó tetejére kerül alsó vizes.
Ha nem esik több hó megoldva a probléma.
A falu bekötő útján a hókotrók leengedett tolólap mellett közlekedtek...

Egy darab embert nem láttam hólapáttal a kezében.
Lehet, hogy rosszkor voltam kinn.

Petőfi már nem szavalna ennek a népnek.
Nem is lenne mit.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

bogyu, 2013.03.15 18:36

"A vihar érkezését a meterológiai szolgálat jóval korábban jelezte... A vihar nyomában támadt káoszban úgy tűnt, az országnak nincs gazdája, csak a mentők, a tűzoltók és a rendőrök lelkiismeretes és megfeszített munkájának köszönhető, hogy a sebesülteket ellátták, és megkezdődött a rend helyreállítása. A kormánnyal ellentétben ők tudták, mit kell tenniük." nyilatkozta Navracsics Tibor jelenlegi miniszter a Gyurcsány-kormány 2006. augusztus 20-i teljesítményét értékelve.
Tán csak lesz néhány szava a miniszter úrnak a mostani eseményhez is...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html