Nincs kímélet a közszférában: így indultak az elbocsátások

Mintha csak a kormányhatározat megjelenésére vártak volna: kedden megkezdték a kirúgásokat a központi közigazgatásban. A kabinet hosszú lebegtetés után csak két napot hagyott a végrehajtásra - írja a Népszava.
K. Kiss Gergely, 2018. október 31. szerda, 18:59
Fotó: Shutterstock

A Központi Statisztikai Hivatalban (KSH) kedden délután átadták a felmondóleveleket azoknak a munkatársaknak, akik rákerültek a "halállistára". A lap információi szerint annak ellenére kiborultak és sírtak az elküldött dolgozók, hogy augusztus óta gyakorlatilag csak azzal foglalkoztak, hogy ki megy, ki maradhat.

Akkor jelentette be ugyanis Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a központi igazgatásban, vagyis a minisztériumokban és háttérintézményeikben alkalmazott köztisztviselők létszámának drasztikus csökkentését.

A hosszú ideig tartó bizonytalanság után kedden felpörögtek az események: az elküldött emberek számítógépeit abban a pillanatban lekapcsolták, ahogy átvették a felmondó levelüket.

A Magyar Közlöny október 29-i, hétfői dátummal jelentette meg a határozatot, amelyben a végrehajtás határideje szerda. Ha azért hagyták volna az utolsó pillanatra a döntést, mert elhúzódott a dolgozók érdekképviseleteivel az egyeztetés, akkor talán érthető lenne az eljárás, de erről szó sem volt, hiszen csak szóbeli tájékoztatást adott a kormány a szakszervezeteknek a leépítésről. Árulkodó, hogy amikor meghirdették a leépítést, még azt sem tudták, hány emberről beszélnek - értékelnek.

A kormányhatározat alapján végül az eredetileg tervezettnél jóval kevesebb küldenek el: a minisztériumokban 2600 munkahelyet kell megszüntetni, a háttérintézményekben pedig 4210-et. A lapnak még most is csak név nélkül válaszoló tisztviselők egybehangzóan kifogásolták, hogy nem kevesebb, hanem több lesz a munka a maradóknak, miközben már így is ingyen túlóráznak egész héten. Az időzítést pedig szerintük az csak azt mutatja, a mindenszentek és a halottak napja sem szent a kormány számára.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Magenta, 2018.11.02 06:28

Mi szent ezeknek a nagggyon keresztény NER lovagoknak? A saját zsebük....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html