Kisebb volt a vártnál a drágulás

Idén januárban az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 0,7 százalék volt, tavaly januárhoz viszonyítva az árak 4,0 százalékkal növekedtek – a Napi-konszenzus 4,3 százalékos éves fogyasztóiár-növekedést valószínűsített, a Cib-elemzők pedig 4,4 százalékot vártak.
NAPI, 2011. február 15. kedd, 09:24

Tavaly decemberhez viszonyítva a legnagyobb mértékben az élelmiszerek árai emelkedtek, 1,9 százalékkal. Az átlagosnál nagyobb mértékű áremelkedés volt az egyéb cikkek körében (1,2 százalék), ezen belül a járműüzemanyagok ára 3,4 százalékkal nőtt. Átlag alatt emelkedtek a szolgáltatások (0,3 százalék) árai. A ruházati cikkekért átlagosan 3,0 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, az előző hónaphoz viszonyítva.

Tavaly januárhoz viszonyítva szintén az élelmiszerek árai az átlagosnál nagyobb mértékben, 6,4 százalékkal emelkedtek. Ezen belül nőtt a liszt (30,5 százalék), az étolaj (22,2 százalék), a sajt (9,8 százalék), a cukor (9,5 százalék) és a tej (7,6 százalék) ára - árcsökkenés következett be viszont a tojás (8,5 százalék) esetében.

Az átlagosnál nagyobb mértékben, 6,2 százalékkal növekedett a háztartási energia ára, ezen belül a vezetékes gáz ára 16,3 százalékkal, a távfűtésé 7,4 százalékkal nőtt. Szintén átlag felett, 6,2 százalékkal drágultak az egyéb cikkek, ezen belül a járműüzemanyagok ára 16,5 százalékkal, a gyógyszerek, gyógyáruké 2,0 százalékkal nőtt. A szolgáltatások átlag alatti, 2,5 százalékos árnövekedésén belül a távolsági utazás 8,7 százalékkal, a szemétszállítás 4,8 százalékkal, a helyi tömegközlekedés pedig 4,4 százalékkal drágult. Szintén átlag alatt, 1,7 százalékkal emelkedtek a ruházkodási cikkek, 1,2 százalékkal a szeszes italok, dohányáruk árai. A tartós fogyasztási cikkekért átlagosan 1,6 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, mint egy évvel ezelőtt.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 
Gigimama, 2011.02.15 10:47

Kinek volt kisebb?? Már tavaly óta csak duplázódnak az árak. A mi kis pénzükből igenis nagyon észrevesszük, ha drágul valami. Nem is keveset. A Spár és Tesco november óta emelgeti az árakat. A piacon pedig elképesztő, hogy mennyit kérnek. Lassan nincs hol vásárolni, mert a nyugdíjból azért a rezsit is ki kell fizetni. 43 év munkája után izzadunk avásárlásnál, több helyen megnézzük, a magas rezsiket is ki kell fizetni. Hiába sporolunk, az áremelkedés mindig elviszi.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Gigimama, 2011.02.15 10:46