Konzultáció indul a kivándorlásról

Szél Bernadett, az ellenzéki párt társelnöke szerint a kormánynak inkább a fiatalok külföldre távozásával kellene foglalkoznia, mint a bevándorlással.Konzultációt indított az interneten a kivándorlásról a Lehet Más a Politika - jelentette be szombati budapesti sajtótájékoztatóján Szél Bernadett, az LMP társelnöke.
MTI, 2015. július 4. szombat, 12:47
Fotó: Reuters

Az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese szerint a fiatalok külföldre távozása "valóságos nemzeti probléma" és a kormánynak inkább ezzel kellene foglalkoznia, mint a bevándorlással. Közölte, a párt saját honlapján közzétett kilenc "őszinte kérdésre" azoktól vár "őszinte választ", akik már külföldre távoztak, továbbá azoktól is, akik itthon maradtak, de megértik a kivándorlók döntését.

Arról beszélt, a konzultáció eredményeivel szeretnék a kormányt szembesíteni, mert szerintük nem igaz, hogy a magyar emberek kalandvágyból mennek külföldre. Szerinte nem "álkonzultációkra", hecckampányokra, kormányzati manipulációra van szükség, hanem jó szándékú és cselekvőképes politikára. Hozzátette: azt szeretnék, hogy Magyarország olyan hely lenne, ahonnan nem elköltöznek az emberek, hanem ahová hazajönnek, és ahol meg tudnak élni.

Szél Bernadett a kivándorlást népesedési, gazdasági, társadalmi szempontból is súlyos következményekkel járó folyamatnak nevezte, és utalt arra, hogy különböző becslések szerint 350-600 ezer között lehet a külföldön élő magyarok száma. Jelezte azt is, hogy friss kutatások szerint minden tizedik magyar "csomagolna, pakolna, külföldre költözne", mert annyira kilátástalannak látja itthon a helyzetét. Az ellenzéki politikus szerint a kormány által elindított Gyere haza fiatal-kampány semmire se jó, és annak szlogenjéhez őszintébb lenne hozzáírni, hogy "vár itthon a közmunka". Ezzel összefüggésben arról beszélt, Magyarországon az igazi probléma a dolgozói szegénység, az, hogy a bérekből nem lehet megélni, és hogy ezért évről-évre tömegek hagyják el az országot.

Az LMP társelnöke más témában feltett kérdésekre is válaszolt. Arra a felvetésre, hogy a Jobbik járványveszélytől tart a bevándorlók miatt, azt mondta: egy normálisan finanszírozott egészségügyi rendszer egy ilyen helyzetet tudna kezelni. Hozzátette, a kormánynak a látványberuházások helyett például az egészségügyre kellene többet költenie. A hétvégi budapesti repülőversennyel kapcsolatban arról beszélt, szerintük egy cég marketingkampányát finanszírozza a kormány 1,8 milliárd forintból, és ezt elfogadhatatlannak tartják. Szerinte a budapestiek többsége a programból csak zajt, dugót és elviselhetetlen környezetszennyezést érzékel.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

tamas970, 2015.07.05 23:22

@krix: Tény, a sajtó és a kapzsi "állásszervezők" óriási károkat okoztak, sokszor maguknak a kivándorlóknak, akik tejjel-mézzel folyó Temzéről álmodás után alkalmasint csúnya anyagi buktával hazamentek - vagy kint maradtak, de nemigazán élnek jobban, mint Mo.-gon tennék. Sajnos sok ilyen is van, leginkább a képzetlen kategóriában.

Orvos-sztori: mint a fizikában: ha nagy a különbség, nagy a hajtóerő. Intelligens emberekről beszélünk, tehát náluk a hajtóerő anyagi része a hónap végére MEGMARADÓ megtakarítható összeg. Ez ugye egy 140eFt-os kezdő orvosi fizuból negatív is lehet (pl tovább halmozódó diákhitel-tartozás miatt) - míg ennek a duplájából már tételesen POZITÍV a hóvégi egyenleg és szégyenkeznie se kell a medikának, hogy kevesebbet keres, mint egy 18éves szakmunkás.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix, 2015.07.05 22:51

@Janos78:

Nem a kormány fizeti a béreket...
(70-ből egyébként semmilyen.)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix, 2015.07.05 22:49

@tamas970:

Meg lehet próbálni sok mindent, de szerintem semmi sem segítene.
Én azt olvastam valahol, hogy ugyanilyen orvos elvándorlás van a balti országokból Finnország-Norvégia felé. A balti bér nettó 500, a finn 1 millió...

Ha egy ember elégedetlenségét kellőképpen felszítják (pl. a média által), azt semmi sem állítja meg...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Janos78, 2015.07.05 22:38

@krix: Tisztességes munkáért tisztességes bér,ez olyan elvárás amit a magyar dolgozokat nem illeti meg?
Mégis milyen egzisztencia érhető el 70 ezer forintból?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tamas970, 2015.07.05 22:36

@krix: Itt találsz egy grafikont a németországi magyar jelenlétről: https://hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%A9metorsz%C3%A1gi_magyarok

2005-2009 között összesen 12'000 fővel nőtt az ottani populáció,
2010-2014 között 86'000-rel! Nem tudom, hogy a számok melyik hónapot jelzik, de mindenesetre az utóbbi 5évben sokkal többen hagyták el az országot, mint az azt megelőző 5ben.

Persze, az MSZP se volt egy leányálom, főleg nem a végefelé. Valamirevaló fizetést akkor se adtak - ez az élelmesebbjének elég motiváció volt a mozduláshoz. Azt a véleményem, hogy az ajtót a 2009 utáni időszakban tették be (nyugdíjeinstand, frankhitel) továbbra is tartom. Nem mondom, hogy a kb 600e embert, aki ki akart menni, meg lehetett (egyáltalán meg kellett) volna állítani, viszont rá kellett volna állni, hogy kulcsemberek ne hagyják el az országot. Pl orvosoknak azonnali nettó bérduplázás (nem vagyok orvos).
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html