Konzultáció indul nyugdíjasoknak

Konzultációt indít a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) a nyugdíjasokat gyakran megtévesztő termékbemutatók ügyében.
MTI-Eco, 2015. február 19. csütörtök, 14:43
Fotó: Napi.hu

Rétvári Bence, a kisebbik kormánypárt alelnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a nyugdíjas szervezetek mellett a fogyasztóvédelmi és egyéb állami hatóságokkal is egyeztetnek, mivel egyre több, éves szinten már ezres nagyságrendű panasz érkezik ebben a témában. Megoldást szeretnének találni a problémára, ha szükséges, jogszabály-módosítással, valamint a hatóságok fokozott fellépésével is - közölte. Kérdésre hozzátette: a kereskedelmi tevékenységekre törvényi és rendeleti szintű szabályozás egyaránt vonatkozik, és szeretnék az esetleges joghézagokat megszüntetni.

A jelzéseket, esetleírásokat a nyugdijaspanasz@kdnp.hu címen és postán is várják az érintettekről. Örömmel veszik, ha a problémák leírása mellett megoldási javaslatokat is kapnak - mondta a KDNP alelnöke, aki közölte: nyárra össze szeretnék állítani a témára vonatkozó anyagot.

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője azt mondta, a tájékozatlanság és a jóhiszeműség gyakran áldozattá teszi az idős embereket, akik védelmet igényelnek. Megjegyezte: a KDNP a családok pártjaként és a rászorulók segítőjeként indítja útnak akcióját.

Ábrahám Katalin, az Országos Polgári Nyugdíjas Egyesület 11. kerületi elnöke üdvözölte a kezdeményezést. Kiemelte: elsősorban az idős korosztályt érintik az agresszív termékmanipulációs technikák. A hozzájuk érkezett konkrét jelzések között említette, hogy egy masszírozó gépet, amely egyébként nyolcezer forintnál nem kerülne többe, nyolcvanezerért vásároltattak meg nyugdíjasokkal.

A sajtótájékoztatón kiosztott háttéranyag szerint az idős emberek eddig szinte kivétel nélkül hasonló esetekről számoltak be, Az egyik ilyen, hogy egészségügyi vizsgálatra invitálták őket, majd egy viszonylag súlyos diagnózis közöltek velük, és megoldásként kizárólag az akár több százezer forintba kerülő bioptron lámpa vagy pedig masszázsfotel megvásárlását javasolták.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

zappara, 2015.02.20 15:19

természetesen törvénytelenül
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

zappara, 2015.02.20 15:18

@stat:


emil

ez is, mint a net-adós konzultáció (a neten)..adatgyűjtés
olyanokat akarnak elérni, főleg a netadós konzultációval (hogy mint konzultálnak azon, ki tudja?)..ott a fiatalokat..akik még nincsenek az a adatbázisukban
mert tudjuk, mert ez már régen kiderült, hogy mindenkiről nyilvántartják pártszimpátiájukat
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

zappara, 2015.02.20 15:15

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

megfigyelt, 2015.02.20 14:48

Felhívom a kormánynak nevezett brancs figyelmét,hogy a nyugdíjasokat elsősorban a mindenkori EGOISTA SENKIHÁZI politikusok nézik HÜLYÉNEK.Nincs különbség a jobb és a baloldal között.
A jelenlegi bagázs készítessen egy olyan nyugdíj kimutatást ,ahol 2000 évvel kezdődően összehasonlításra kerűl az évenként megállapított EMELT nyugdíj 45-éves feltételezett munkaviszonnyal három bérkategóriában , 1 kategória a minimál bért keresők 2. kategória az átlagbért keresők a 3.kategória az átlagbér 5 X-ösét keresők kategóriája-és próbálják megmagyarázni miér magasabbak a 2002 után megállapított nyugdíjak kategóriától függően 20-70 % al az első Orbán kormány idején megállapított EMELT nyugdíjnál.
Az sem baj ha magyarázatot adnának a BARMOK arra miért is változatlan 28 500 ft a minimál nyugdíj 2008-óta akkor amikor a felső kategóriás nyugdíj havi 150-170 000 ftal magasabb. Ideje lenne a népet felnőttként nem HÜLYE -ként kezelni.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

stat, 2015.02.20 09:28

A tanyákról, kis falvakból özönleni fognak a fejtágítóra:) Az már csak hab a tortán, hogy imélen is várják a panaszokat.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html