Lehetetlen helyzetbe hozott számos családot az emberi erőforrások miniszterének múlt heti utasítása, amely nyomán a kórházak vezetőinek extrém rövid idő alatt szabaddá kellett tenniük ágykapacitásaik minimum 60 százalékát, vagyis bent fekvő betegeik közül haza kellett küldeniük, akit csak lehet. (A minisztérium szerint olyanokat, akiket lehet az otthonukban ápolni.)

A portál egyik olvasója, Erzsébet beszámolója alapján írta meg, hogy a hölgy műtéte után lábadozó 76 éves anyósát kapta haza nagypénteken a János kórházból - úgy, hogy meg sem említették, hogy az idős nő közben odabent elkaphatta - sőt, mint kiderült, el is kapta - a koronavírus-fertőzést. (Azért gyanítják, hogy odabent, mert a nő március eleje óta kórházban feküdt)

Ez utóbbit ráadásul nem is magától a kórháztól tudták meg, hanem a hazabocsátás másnapján - szombaton - hívta őket a járványügyi hatóság "kérdezőbiztosa", hogy felvegye a kontaktkutatáshoz szükséges adatokat.

Erzsébet ezek után pánikba esve hívogatta a kórházat, hogy árulják el, hogy most akkor tényleg koronavírus-fertőzött-e az anyósa, vagy valami félreértés történt, de a nővér nem adhatott felvilágosítást, az orvost pedig több mint egy napig nem tudta elérni. Végül vasárnap délután, az ügyeletes orvos erősítette meg a pozitív eredményt, és elnézést kért a "kellemetlenségért" az osztály, illetve az intézmény nevében.

Erzsébet anyósán - mint utóbb kiderült - még bentfekvése alatt végeztek koronavírus-tesztet, miután köhögött és hőemelkedése volt - csakhogy ezt nem kötötték a család orrára, látogatni amúgy sem tudták március eleje, a látogatási tilalom elrendelése óta. Csak a járványügyi központ szombati hívása után nézték végig alaposabban a terjedelmes zárójelentést, amiben az állt: felsőlégúti tünetek miatt COVID-szűrés történt, eredmény folyamatban. De mi az, hogy folyamatban? Hogyan küldhetik haza, ha egyszer még nem tudják, hogy fertőzött-e, vagy anélkül, hogy legalább figyelmeztettek volna erre az eshetőségre?! - tette fel indulatosan a költői kérdést a hvg.hu-nak Erzsébet.